A mai téma egyesek számára talán kicsit elvont lesz, mégis úgy érzem, hogy megér egy cikket. 2017 tavaszán reinkarnációs utazáson jártam, most erről fogok mesélni.

Kezdjük az elején

A lélekvándorlást a magam részéről mindig érdekes dolognak tartottam, de soha nem volt bennem az a mély hit, hogy teljes bizonyossággal kijelentsem, hogy igaznak érzem a létezését.

Egy ideig együtt dolgoztam egy spirituális témákban eléggé otthonosan mozgó illetővel, akit mindenki csak Atyának hívott. Mindennap négyesben kávéztunk együtt, olyan témákat érintve, mint a reinkarnáció, túlvilági élet, földönkívüliek, stb. Ezeket a találkozókat mi csak szeánsznak hívtuk, függetlenül attól, hogy semmi köze nem volt az elnevezés valódi jelentéséhez.

Egy ilyen beszélgetés keretein belül említette meg az Atya, hogy lesz reinkarnációs utazás, és lehet jelentkezni rá. Először húzódoztam tőle, de végül megbeszéltük itthon, hogy fejest ugrok a dologba, hiszen ez olyan élmény, amit mindenképpen ki akartam próbálni.

Egyeztetés, és végül a nagy nap

Felhívtam a megadott számot, ahol egy kedves hölggyel beszéltem, és megkérdeztem azt is, hogy az epilepszia nem kizáró ok-e, ugyanis nekem annak idején a serdülőkor előhozta ezt a dolgot, ami a fejlődési szakasz lezárultával el is tűnt, viszont a nagyon mély, bódító meditatív állapot továbbra is zavar, mert olyankor mindig azt érzem, hogy az agyamban elkezd egyfajta feszültség létrejönni, ami mintha a két szemöldököm között koncentrálódna a homlokomnál. Nagyon zavaró, és hülye érzés, utána pedig napokig érzem a régi kisrohamszerű érzéseket, egyszóval nekem ez nem jó, és nem is szeretem. A hölgy a telefonban elmondta, hogy szerinte ez problémát jelent, de javasolta, hogy mindenképpen kérdezzek rá inkább majd ott.

Eljött 2017. március 10-e. Nagyon vártam, sosem felejtem el azt a napot. Esett az eső, péntek volt. Még arra is emlékszem, hogy mi volt az ebéd aznap, és, hogy milyen ruha volt rajtam. A vezetett meditációt egy nagyon pozitív kisugárzású, eléggé fiatal srác tartotta, akin az első pillanatban éreztem, hogy spirituálisan magasabb szinten áll, mint bárki akit valaha ismertem. Azt mondta, hogy ez nem olyan típusú meditáció amivel kizárja egymást az epilepszia, úgyhogy nincs mitől félnem, szóval mind a kilencen akik ott voltunk, körbeültünk, és elkezdődött életem talán legnagyobb kalandja…

Az utazás

Maga a reinkarnációs utazás - ahogy az előbb említettem is - egy irányított meditáció. A székeinkkel kört alkotva leültünk egy sötét szobában, középen egy gyertya égett. Egy folyamat volt, ahogy elértünk a régi életeinkhez, mindenki három életébe nézhetett bele, mindegyikben nagyjából 5-5 percet tölthettünk. Az egészet úgy kell elképzelni, mintha egy DVD-t néznél, viszont ahogyan egy film történését se befolyásolják a beugró gondolatok a következő jelenetet illetően, úgy az itt látottakat se, ugyanis a második életemben egy adott ponton nagyon vártam valamit, és biztos voltam benne, hogy úgy fog történni, de mégse úgy lett, szóval beleképzelődni nem tudsz, akkor se ha akarsz. Bár naptárt és órát nem láttam, mégis tudtam, hogy hol és mikor játszódnak az események, és mindent tudtam az adott életemről. Ahhoz tudom hasonlítani ezt, hogy most, hogy itt vagy, te is tudod azt, hogy mikor élsz, hol élsz, hányas lábad van, ki a párod, hány gyereked van anélkül, hogy ez eléd lenne írva, vagy valaki megsúgná. Az életeim végén láttam magam haldokolni, láttam a helységeket ahol meghaltam. Az első két életemet csak nagyjából éreztem időben és helyszínben, a legutolsót már városra és pontos évszámra is tudom lokalizálni nyilván azért, mert ez van a legközelebb a jelenhez.

Kapcsolatom a halállal

Az első és a második életem között évszázadok teltek el, a második és a harmadik között egy nagyon bő száz esztendő, viszont a legutóbbi halálom és a mostani születésem különbsége mindössze hét év. Rendkívül gyorsan születtem vissza, és sokszor érzem azt, hogy a lelkem nem pihente ki magát megfelelően. Egész gyerekkoromban fóbiásan rettegtem egy adott betegségtől, ami a családunkban legjobb tudomásom szerint soha elő se fordult, de utólag már tudom azt, hogy nem sokkal korábban abba haltam bele. Egész gyerekkoromban az a szakma volt a rögeszmém, ami az előző életemben volt a munkám, és egész életemben mindig az „otthon vagyok, hazaérkeztem” érzés fog el, valahányszor azt az országot látom a tévében, ahol éltem. A szüleim nagyon nehezen tudtak összehozni, pedig van öt testvérem, ami feltételezi azt, hogy se apámnak, se anyámnak nincsenek termékenységi problémái. Ezt ma már úgy látom, hogy mivel így is nagyon kevés időt töltöttem a köztes állapotban, túl korai lett volna a lelkemnek, hogy életre tudjanak hívni, ezért nem sikerült addig, amíg én azt nem mondtam, hogy már nekem is oké, kész vagyok rá. A halállal nagyon szoros a kapcsolatom, rengeteget foglalkoztat, de ezt nem úgy kell érteni, hogy öngyilkos hajlamú lennék, mert erről szó sincs, csak rengeteget gondolkodok azon, hogy mi van odaát, és ez így volt mindig. Nem vágyok oda, szeretek élni, és szeretném ha nagyon sokáig tartana míg itt vagyok, de nagyon szoros a kapcsolatom a két élet közti állapottal. Volt, hogy bejártunk a kórházba az utolsó idejüket ott töltő hozzátartozóinkhoz, és valahányszor ott voltunk, éreztem a halált, de nem jeges, ijesztő módon, hanem egyfajta leírhatatlan nyugalom formájában. Mindezt én 100%-os meggyőződéssel annak tudom be, hogy szinte azonnal „visszajöttem”.

A gyöngysor

Az elmúlt életeket a legjobban egy gyöngysorhoz tudom hasonlítani. Mindegyik gyöngyszem egyedi, megismételhetetlen, a maga tökéletlenségével tökéletes és szép, és mindig egy kis szünettel jön a következő, együtt pedig egy gyönyörű ékszert adnak. Mióta reinkarnációs utazáson jártam, így látom az életet, a halált pedig úgy, mint amikor a nap végén levetjük a koszos ruhát, megtisztulunk a zuhany alatt, majd frissen és kipihenve belevágunk egy új induló napba. Olyan csodálatos az élet, imádok élni, imádom minden egyes percét, imádom, hogy itt vagytok velem, olvastok, én pedig megoszthatom veletek azt a rengeteg gondolatot, ami foglalkoztat, imádom a boldog órákat, a tökéletes pillanatokat, a szerelmet, a szexet, egy jó könyvet, egy tejeskávét, az írást, és a rengeteg csodát, amit összefoglalva életnek hívunk. Szerintem enélkül az élmény nélkül ezt soha nem láttam volna így…

Végezetül…

Ha csatlakoznál a Facebook csoportomhoz, akkor azt itt tudod megtenni, szeretettel várlak ott is! Ha tetszik az oldal, és a cikkeim, oszd meg a barátaiddal, ismerőseiddel, és ne felejts el lájkolni! Köszönöm!

Te hiszel a lélekvándorlásban? Mi a véleményed a halál utáni életről?