A mai cikkem különlegessége, hogy ez egy olyan szöveg, aminek a megírását az emelt szintű irodalomérettségire való felkészítés keretein belül kaptam beadandó feladatnak. Úgy gondoltam, hogy megosztanám veletek is, így kicsit átírva lett belőle cikk.

A mese számomra egy rendkívül fontos irodalmi műfaj, hiszen felnőtt ember létemre magam is kedvelem, mi több, nem egy stílussal szemben egyenesen preferálom. Az említett irányzat amellett, hogy szórakoztató, lelkileg is ki tud kapcsolni bármilyen korosztályt. Viszont ha már említettem a generációs különbségeket, szeretnék külön kitérni a mesék elsőszámú célközönségére, a gyerekekre. Egy gyerek a mesék által kerül kapcsolatba életében először az irodalommal, és annak sokrétű szépségével, ami nagyon fontos, hiszen az anyanyelvet ápolni és fejleszteni kizárólag ezen a vonalon lehetséges. A szóban forgó műfaj, szórakoztató volta mellett pedagógiai funkciót is képvisel, hiszen több területen is formálja a fejlődő szellemű páréves hallgató világképét. A mese hallgatása gondolatbeli képmegjelenítésre kényszeríti az agyat, így aktivizálva és fejlesztve a kreativitásért felelős jobb agyféltekét. Ez természetesen csak egy a pozitív következmények közül, hiszen a rendszeres mesehallgatás beépít a gyerek tudatalattijába egyfajta erkölcsi normát, aminek a segítségével képes elválasztani a jót a rossztól, valamint a helyest a helytelentől. A történetek főszereplői által a nemi szerepek is rögzülnek, hiszen egy fiú könnyen tud azonosulni egy könyv oldalain életre kelő hős királyfival, és egy lány is egy gondoskodó anyával, vagy egy törékeny királylánnyal. Ha a fent említett tényezőket vesszük alapul, akkor a mai mesék erősen kontraproduktív hatásúak, ugyanis nem gondolnám, hogy konstruktív személyiség- és jellemépítő hatása lenne egy olyan rajzfilmnek, amiben patakokban folyik a vér.

A mesék legfőbb tanulsága, hogy mindig a jó győzedelmeskedik. Lehet, hogy a pozitív főhős alulmarad a csatában, viszont a háború megnyerése kizárólag az ő privilégiuma, hiszen lehet, hogy a gonosz erősebb nála, de mindig közbelép egy, a gonosznál is nagyobb hatalom, ami megsemmisíti a negatív próbálkozásokat. Jó példa erre a Piroska és a farkas, a Hófehérke és a hét törpe, vagy akár Aladdin története.

Ezeknek az olvasmányoknak az a tényező ad közös gerinceseményt, hogy a központi figura csak a legyőzöttség után jut el a pozitív végkifejlethez, mindhárom esetben egy jó- és segítőszándékú, szinte a semmiből megjelenő szereplővel, akinek az erejével vagy képességével, esetleg rangjával nem tud konkurálni az ártó szándékú személy. Ezek a szálak nem csak mesékben jelenhetnek meg, Mikszáth Néhai bárány című novellájában szintén így áll össze az események sora, ahol a végén a pozitív kislány győzedelmeskedik egy nála sokkal nagyobb és erősebb negatív szereplővel szemben, amolyan Dávid és Góliát alapon. Mivel a memória jobb agyféltekéhez köthető dolog, a kitalált történetek vizuális megjelenítése is ehhez az oldalhoz rendelt, így nem meglepő, hogy a gyerekek rendkívül gyorsan tanulnak a mesék által játszva és könnyedén.

Teljesen egyetértek azzal a nézőponttal, miszerint a mese jellem- és értelemfejlesztő hatású. Az egyszerű történetektől eljutni a bonyolultig valóban egy folyamat ugyanúgy, ahogy az erkölcsi alapokat elsajátítani is az. Ez egy intellektuális lépcső, amin kizárólag fokonként haladva érhet el – és fel - a fiatal olvasó komolyabb szintekre.

Végezetül...

Ha csatlakoznál a Facebook csoportomhoz, akkor azt itt tudod megtenni, szeretettel várlak ott is! Ha tetszik az oldal, és a cikkeim, oszd meg a barátaiddal, ismerőseiddel, és ne felejts el lájkolni! Köszönöm!

Nektek mi a kedvenc irodalmi műfajotok? Szeretitek a meséket?