A mai cikkem különlegessége, hogy ez egy olyan szöveg, aminek a megírását az emelt szintű irodalomérettségire való felkészítés keretein belül kaptam beadandó feladatnak. Úgy gondoltam, hogy megosztanám veletek is, így kicsit átírva lett belőle cikk.

A mese számomra egy rendkívül fontos irodalmi műfaj, hiszen felnőtt ember létemre magam is kedvelem, mi több, nem egy stílussal szemben egyenesen preferálom. Az említett irányzat amellett, hogy szórakoztató, lelkileg is ki tud kapcsolni bármilyen korosztályt. Viszont ha már említettem a generációs különbségeket, szeretnék külön kitérni a mesék elsőszámú célközönségére, a gyerekekre. Egy gyerek a mesék által kerül kapcsolatba életében először az irodalommal, és annak sokrétű szépségével, ami nagyon fontos, hiszen az anyanyelvet ápolni és fejleszteni kizárólag ezen a vonalon lehetséges. A szóban forgó műfaj, szórakoztató volta mellett pedagógiai funkciót is képvisel, hiszen több területen is formálja a fejlődő szellemű páréves hallgató világképét. A mese hallgatása gondolatbeli képmegjelenítésre kényszeríti az agyat, így aktivizálva és fejlesztve a kreativitásért felelős jobb agyféltekét. Ez természetesen csak egy a pozitív következmények közül, hiszen a rendszeres mesehallgatás beépít a gyerek tudatalattijába egyfajta erkölcsi normát, aminek a segítségével képes elválasztani a jót a rossztól, valamint a helyest a helytelentől. A történetek főszereplői által a nemi szerepek is rögzülnek, hiszen egy fiú könnyen tud azonosulni egy könyv oldalain életre kelő hős királyfival, és egy lány is egy gondoskodó anyával, vagy egy törékeny királylánnyal. Ha a fent említett tényezőket vesszük alapul, akkor a mai mesék erősen kontraproduktív hatásúak, ugyanis nem gondolnám, hogy konstruktív személyiség- és jellemépítő hatása lenne egy olyan rajzfilmnek, amiben patakokban folyik a vér.

A mesék legfőbb tanulsága, hogy mindig a jó győzedelmeskedik. Lehet, hogy a pozitív főhős alulmarad a csatában, viszont a háború megnyerése kizárólag az ő privilégiuma, hiszen lehet, hogy a gonosz erősebb nála, de mindig közbelép egy, a gonosznál is nagyobb hatalom, ami megsemmisíti a negatív próbálkozásokat. Jó példa erre a Piroska és a farkas, a Hófehérke és a hét törpe, vagy akár Aladdin története.

Ezeknek az olvasmányoknak az a tényező ad közös gerinceseményt, hogy a központi figura csak a legyőzöttség után jut el a pozitív végkifejlethez, mindhárom esetben egy jó- és segítőszándékú, szinte a semmiből megjelenő szereplővel, akinek az erejével vagy képességével, esetleg rangjával nem tud konkurálni az ártó szándékú személy. Ezek a szálak nem csak mesékben jelenhetnek meg, Mikszáth Néhai bárány című novellájában szintén így áll össze az események sora, ahol a végén a pozitív kislány győzedelmeskedik egy nála sokkal nagyobb és erősebb negatív szereplővel szemben, amolyan Dávid és Góliát alapon. Mivel a memória jobb agyféltekéhez köthető dolog, a kitalált történetek vizuális megjelenítése is ehhez az oldalhoz rendelt, így nem meglepő, hogy a gyerekek rendkívül gyorsan tanulnak a mesék által játszva és könnyedén.

Teljesen egyetértek azzal a nézőponttal, miszerint a mese jellem- és értelemfejlesztő hatású. Az egyszerű történetektől eljutni a bonyolultig valóban egy folyamat ugyanúgy, ahogy az erkölcsi alapokat elsajátítani is az. Ez egy intellektuális lépcső, amin kizárólag fokonként haladva érhet el – és fel - a fiatal olvasó komolyabb szintekre.

Végezetül...

Ha csatlakoznál a Facebook csoportomhoz, akkor azt itt tudod megtenni, szeretettel várlak ott is! Ha tetszik az oldal, és a cikkeim, oszd meg a barátaiddal, ismerőseiddel, és ne felejts el lájkolni! Köszönöm!

Nektek mi a kedvenc irodalmi műfajotok? Szeretitek a meséket?

A múltkori, babonákat a tudománnyal szembeállító cikkem után úgy döntöttem, hogy a mai bejegyzésemet is hasonló témának szentelem. Ezúttal azokról a spirituális területekről lesz szó, amikkel a magam részéről nem tudok azonosulni. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy problémám lenne azokkal akik tudnak, mindössze feltálalok egy szubjektív aspektust, hogy mit gondolok erről, de mivel – mint minden ember a világon – én is az ego szemüvegén keresztül tekintek mindenre, könnyen előfordulhat, hogy másképp gondolkodsz a leírtakról. Ebben az esetben oszd meg velünk a véleményedet hozzászólásban!

Profik vs. olyanok, akiknek semmi közük a spiritualitáshoz

A spirituálisan fejlett emberek nagy része annyira van magas szinten intellektuálisan, mint egy molylepke. Ez természetesen minden területére igaz az életnek, hiszen orvos és orvos, tanár és tanár között is óriási különbségek vannak. Nekem is van olyan ismerősöm, aki csak azért mert spirituális témákban olvasott, olyan meggyőződéssel képzeli magát szellemi vezetőnek, hogy ha rákapcsolnád a hazugságvizsgálót, és megkérdeznéd tőle, hogy ő Isten kiválasztottja-e az emberek tanítására, az „igen” válasznál be se jelezne a készülék. Félreértés ne essen, én nagyon tisztelem, mint embert, mint apját a gyerekeinek, mint férjét a feleségének, de ennyi…  A múltkori, reinkarnációs cikkemben írtam, hogy az a srác, aki vezette a meditációt - véleményem és érzéseim szerint – rendívül magas spirituális fejlettségi szinten áll. Neki nem kellett mondania vagy csinálnia semmit, elég volt ha ott voltál vele egy helységben, és érezted rajta, hogy a lelke olyan tiszta, mint a szűzhó. Ezt nem tudom elmagyarázni… Ha valaki ezen a szinten van, az nem kapálózik azon, hogy ő legyen mindenki útmutatója, mert egyszerűen elkezdenek menni utána az emberek a benne lévő plusz miatt.

Átverések

Volt kolléganőm nem egyszer járt jósnőnél, és azt kell mondanom, hogy ezt a szakmát is megosztják a gerinctelen csalók és a tisztességes emberek, akiknek valódi képességeik vannak. Rengetegen ezek közül ugyanis tanfolyamokon sajátítják el a szakma csínját-bínját, vagyis azokat a technikákat, amikkel egy vadidegen emberről is leolvasható nagyon sok minden.

Egy bőrkeményedéses kezű emberről én is meg tudom állapítani, hogy fizikai munkát végez, egy rágott körműről pedig azt, hogy stresszes. Nagyon sok egészségügyi probléma megmutatkozik a szemeken, a körmökön, a bőrön, amit nem nagy mutatvány úgy kitalálni, hogy előtte megtanítják rá a „látnokot”. Ezzel nincs is semmi baj, a probléma ott kezdődik, amikor ezek a "magas szinten lévő spirituális személyek" nagyon súlyos tízezrekért hülyítenek olyan elkeseredetteket, akik az utolsó szalmaszálba is próbálnak kapaszkodni egy válsághelyzetben. A volt kolléganőm mondta, hogy olyanokat mondott neki a jósnő, minthogy ő pozitív és jó ember. Kérdem én, ki az akire ha ezt mondják, akkor rácáfol azzal, hogy ez nem igaz, mert ő egy mocskos tróger...?! Azt is mondta neki, hogy nagyon érzékeny. Ja, végül is ha képes volt hozzá elmenni, akkor azt se nagy dolog kitalálni, hogy van benne egyfajta hajlam a fizikai síkon túli dolgokkal való foglalkozásra. Micsoda megállapítások jó pénzért…

Horoszkópok, amikben mindenki magára ismer

Megmondom őszintén, néha elolvasom a horoszkópomat, de soha nem amiatt, mert útmutatást remélek, csak amolyan „miért ne” alapon. Soha nem jött be amit ígért, kizárólag akkor, amikor egy-egy fontosabb részre rágörcsöltem még gyerekként. A múltkori cikkemben írtam már a tudatalatti teremtő erejéről, és az önbeteljesítő babonákról, amiknek – véleményem szerint - semmi más titka nincs, mint az, hogy az ember beszuggerálja magának vagy a jót, vagy a rosszat.

Álmoskönyv

Van egy álmoskönyvünk, de most nem arról beszélek, mint amit a múltkori bejegyzésemben említettem, hogy a páromtól kaptam, és tudományos oldalról közelíti meg a témát, hanem egy, még nagyszülőktől ránk maradt kötet, amit nem akartam kidobni. Ez babonás megközelítéseket tárgyal. Egyik ismerősöm kért rá, hogy nézzek meg benne valamit. Igaz, még nem jutottam el odáig, de ezt teljesen felesleges dolognak tartom. Arra is gondoltam, hogy azt fogom neki mondani, hogy ami érdekelte, az jó egészséget, bőséget, és boldogságot jelez, így legalább nem a baromságon kattogna, hanem pozitív dolgokon.  

Szögezzük le, hogy…

Mindenképpen nyomatékosan szeretném kihangsúlyozni, hogy amiket leírtam, azok a személyes véleményeim dolgokról. Nem állítom azt, hogy ezek lennének a tökéletes igazságok, és mindenki hülye aki nem így gondolja. Rendkívüli módon taszítanak azok az emberek, akik tíz körömmel ragaszkodnak a véleményükhöz, mintha őket jelölte volna ki valami legfelsőbb hatalom, hogy vitás kérdésekben kimondják az utolsó szót. Ezek csak a szubjektív gondolataim egy megosztó témáról, amivel lehet egyet érteni, lehet részben vagy egészben ellenezni, hiszen mindenkinek joga van úgy látni a világot, ahogyan akarja. Én úgy vagyok a babonákkal, hogy ha jót ígér, hiszek benne, ha nem, akkor hülyeségnek tartom.  

Végezetül…

Ha csatlakoznál a Facebook csoportomhoz, akkor azt itt tudod megtenni, szeretettel várlak ott is! Ha tetszik az oldal, és a cikkeim, oszd meg a barátaiddal, ismerőseiddel, és ne felejts el lájkolni! Köszönöm!

Mi a véleményetek a jóslatokról, jósokról, természetfeletti dolgokról?

A mai téma – egykét régebbihez hasonlóan – szintén megosztó lesz, ugyanis vannak a világon babonás emberek, és vannak olyanok, akik szerint mindez hülyeség. Ma az álomfejtéssel és a babonákkal fogunk foglalkozni tudományos szempontból.

Babonák vs. tudomány

Mikor gyerek voltam, a körülöttem élők nagyon babonások voltak. Nekem is megvan a hitrendszerem, ami azt illeti képes vagyok bármiben hinni, ami rendelkezik megfelelő tudományos alátámasztással, de ha az nincs meg, akkor nagyon elutasító vagyok. Hiszek a földönkívüliek létezésében, hiszen matematikai képtelenség, hogy egy olyan méretű univerzumban, mint amiben élünk, ahol az egészhez viszonyítva csak a „porszemnyi” Tejútrendszer átmérője is közel százezer fényév, kizárólag pont itt lenne élet. Hiszek a teremtésben, hiszen ok-okozatok által vezérelt fizikai síkon élünk, ahol semmi nem történhet anélkül, hogy azt valaki vagy valami elő ne idézné. Hiszek a túlvilági életben is, mivel jártam reinkarnációs utazáson, amiről bővebben itt, a folytatásáról pedig itt olvashatsz.

Álmok, mint tudatalatti üzenetek

Egyszer a páromtól kaptam karácsonyra egy nagyon érdekes könyvet, ami az álmok megfejtéséről szól, de nem babonás, hanem tudományos, pszichológiai szempontból.

Nagyon fontosnak érzem leszögezni, hogy semmi bajom azzal, ha valaki feltétel nélkül képes elfogadni valamit, ami nincs megfelelő módon alátámasztva, hiszen pont ez az igazi hit. Amennyiben tudományosan is megerősített dologról beszélünk, az már nem hit, hanem tudás, ami függetlenül attól, hogy az én szívemhez közelebb áll, egyáltalán nem jelenti azt - amit sokan gondolnak önmagukról és a véleményükről az élet bármely területén -, hogy az lenne a végső, megkérdőjelezhetetlen autoritás.

Eleinte az említett könyvet is kételkedve lapoztam, de amikor volt egy visszatérő álmom szökőárakról és óriási hullámokról, majd ezt követően megnéztem, hogy mit ír erről, akkor elszállt a szkepticizmusom, ugyanis felfedeztem, hogy az álmok valójában tudatalatti szimbólumok, ami szorosan korrelál az embert aktuálisan mélyebben foglalkoztató dolgokkal, problémákkal, helyzetekkel. Egy időben pókokról is voltak ismétlődő álomképeim, azt szintén megnéztem, és az is ugyanúgy megfelelt annak, ami ott és akkor jelen volt az életemben, mint az ezt megelőző esetben.

Babonák vs. tudatalatti

Azt már említettem, hogy én magam csak azokban a dolgokban hiszek, amiket vagy meg tudok magyarázni magamnak valamilyen módon, vagy megmagyarázza a tudomány. Azt, hogy a babonákkal miért nem értek egyet, meg tudom indokolni, de azt továbbra is fenntartom, hogy ez csak az én véleményem.

Az köztudott dolog, hogy ha valakinek viszket az orra, akkor a népi megfigyelések szerint mérges lesz. Egyszer próbaképpen - amikor ez volt a helyzet - elkezdtem magamnak szuggerálni, hogy „viszket az orrom, tuti, hogy öröm ér”. Csodák csodájára nem voltam mérges, és öröm ért. Ugyanezt eljátszottam a fekete macskával, és a péntek 13-al is, hasonló eredményekkel. Ezek miatt gondolom, hogy a beigazolódó babonák nem mások, mint a beléjük vetett hit önbeteljesítő jóslatai.

Placebohatás

Hét-nyolc éve tiszta ekcéma volt a kezem. Iszonyatosan kínlódtam vele éveken keresztül. Tudtam, hogy valamilyen formában munkahelyhez köthető a dolog, hiszen ha itthon voltam, mérséklődött, ha mondjuk egy hétig voltam itthon, majdnem el is múlt. Amikor teljesen véletlenül felfedeztem, hogy a különbség mindössze abban áll, hogy ott folyékony szappannal mosok kezet, itthon meg nem, nem hittem el, hogy emiatt szenvedtem ennyit. Azóta a bőröm makkegészséges. De hogyan jön mindez ide? Egyszerűen!

Az említett problémával természetesen orvosnál is voltam, amire gyógyszertárban készített krémet kaptam. A páromnak ugyanebben az időben szintén volt valami húzódása, vagy nem tudom milyen baja, de a lényeg, hogy szintén gyógyszertári kenőcsöt kapott ugyanazon a napon. Az egyik krém sokkal gyorsabban elkészült, mint a másik, és én azt hittem, hogy az enyém az. Lelkesen el is kezdtem vele kenegetni a kezem, mire a viszketés szinte azonnal mérséklődött, a pirosság is csökkent pár óra múlva. A meglepetés csak utána jött, amikor kiderült, hogy összekevertük a kettőt, de mivel bennem volt a tudat, hogy ez segíteni fog, segített is.

Amikor a tudatalatti gyilkol

Egyszer még nagyon régen, a placebohatásról és a tudatalatti programok hatásáról néztem egy tévéműsort, ahol azt mondták, hogy Amerikában egy alkalommal, kísérleti jelleggel kivégzés előtt álló embereknek azt mondták, hogy változott a végrehajtási protokoll, és nem úgy csinálják majd, mint eddig, hanem elvágják a csuklójukon lévő ereket. A valóságban természetesen nem ez volt a helyzet, mindössze egy műanyaglapot húztak végig a bőrükön, és meleg vizet folyattak rá, de ők ezt nem látták, mert be volt kötve a szemük. A kísérlet vége az volt, hogy mindannyian elvérzéses tünetekbe haltak bele, holott nem volt rajtuk még egy hámsérülés se.

Rengeteg történetet olvastam olyan rákos betegekről is, akikről bár lemondtak az orvosok, csináltak rajtuk egy valós, de kezelési szempontból kamuműtétet, ami után azt mondták nekik, hogy minden rendben van, majd ezt követően meg is gyógyultak, mert úgy tudták, hogy egészségesek.

Végezetül…

Ha csatlakoznál a Facebook csoportomhoz, akkor azt itt tudod megtenni, szeretettel várlak ott is! Ha tetszik az oldal, és a cikkeim, oszd meg a barátaiddal, ismerőseiddel, és ne felejts el lájkolni! Köszönöm!

Ti babonásak vagytok? Ha igen, akkor milyen „szertartásaitok” vannak amihez ragaszkodtok?

Az alkotási folyamat megnyugtat, segítségével ki tudod ereszteni a fejedben nyüzsgő napi gondolatokat, mégis sokan nem mernek nekiállni semmilyen területen, mert úgy képzelik, hogy ez csak néhány szerencsés kiválasztott privilégiuma, akik valamiféle isteni sugallat hatására kezdenek bele. Ez természetesen nem igaz. Ma a kreatív alkotótevékenységek egy részébe ugrunk fejest.

Az alkotás nagyon sokrétű dolog, hiszen megnyilvánulhat főzésben, festésben, házimunkában, kötésben, varrásban, írásban, kertészkedésben, egyszóval bármiben a világon. Mindenki számára van olyan dolog ami kikapcsolná, de sokan nem mernek nekiállni még akkor se, ha lenne hozzá kedvük, pusztán amiatt, mert azt hiszik, hogy erre külön születni kéne, amiről ők már lecsúsztak. 

Az alábbi leírásokban pár olyan alkotási terület gyakorlati oldaláról lesz szó, amiket magam is kipróbáltam, hátha kedvet kapsz valamelyikhez, akár többhöz is.

A rajz

A rajzolás megjelenése az életemben nagyon korán megtörtént, hiszen előbb rajzoltam, mint beszéltem. Összesen másfél évet jártam különórákra, de amit tudok annak a legjelentősebb részét autodidakta módon tanultam meg. Később elsajátítottam a jobb agyféltekés rajzolást is, amiről már volt szó korábban.

A rajznak most leginkább arról a területéről szeretnék beszélni, amikor elengeded a fantáziádat, és hagyod szárnyalni. Talán profánnak hat, de ezt legjobban a szexhez tudom hasonlítani. Ott sincs előre megbeszélt koreográfia, ami szerint haladni „kell”, egyszerűen mindig kialakul a következő lépés. Ezt is próbáld meg szexként felfogni. Ne görcsölj azon, hogy milyen formák jönnek ki a kezedből, csak engedd, hogy megtörténjen veled a rajzolás élménye.

A szappankészítés

A nagymamám régen azt mondta, hogy amikor gyerekek voltak, házilag készített szappannal fürödtek. Ez nagyon felkapcsolt az agyamban valamit, mert azóta foglalkoztatott, hogy ennek mi a módja. Amióta az eszemet tudom, mindig szappannal fürödtem és fürdök a mai napig, a tusfürdőket rendkívül undorítónak és egészségtelennek tartom. Viszketek már akkor is, ha csak rájuk gondolok…

Ez eleinte az én hobbimnak indult, a párom csak segített az elsőt megcsinálni, de ő is azonnal beleszeretett. Eleinte csak egyszerű szappanokat készítettünk, aztán később már elkezdtünk szárnyalni, mert olyanok is megjelentek, mint az uborkás, a kávé- és a teaszappanok, a mézes-mákos-csokis, a kávéőrleményes, a paprikás, és még sok más. Csináltunk ajakápolókat, krémeket, és dezodorokat is.

Ez szintén egy olyan hobbi, amit valaki elkezd fantázia nélkül, aztán mire észbe kap, már olyanokat csinál, hogy az emberek eldobják az agyukat, ha meghallják.

Az írás

Az írást – elsősorban a naplóírást – szintén a fent említett módon, a szexhez tudom hasonlítani. Ne akarj szép fogalmazást írni, hiszen magadnak írod. Erről is született már cikk korábban. Kendőzetlenül írj le mindent, ami jön belőled. Ha tetszik valaki, akkor írd le, hogy milyen gondolataid vannak vele kapcsolatban, mi mindent csinálnátok ha együtt lennétek, bármit ami eszedbe jut. Ha írás közben úgy érzed, hogy megéheztél vagy megszomjaztál, még azt is beleírhatod, akár egy téma kellős közepébe. Bármilyen félelmedről, örömödről, bánatodról írhatsz, viszont arra nagyon ügyelj, hogy soha senki kezébe ne kerüljön, még a párodéba se! Ez nem bizalmatlanság vele szemben, hanem egyszerűen ez egy olyan dolog, ami csak a tiéd. Amúgy én sokszor írok például úgy, hogy belekezdek egy témába, majd tizenöt mondaton belül ötször ugrok másra olyan dolgokban, amiknek semmi közük egymáshoz. Kit érdekel…?! Magamnak írom, nem kell se érthetőnek, se szépnek lennie. Egy a lényeg, hogy belőled kijöjjön az indulat, feszültség, esetleg fájdalom, vagy csak bármi, amiről beszélnél. Egy nyilvánosságra szánt témát értelemszerűen nem így írok, de ami a privát dolgom, annak nincs ember a világon, akinek meg kéne, hogy feleljen, és kizárólagosan egy dologról szól: Rólam.

Amúgy erről írtam egy másik cikket is, amiben arra tértem ki, hogy bár a naplóírás a köztudatban női hobbiként szerepel, miért lehet azt mondani, hogy egy férfinak külön hasznos ha ír.

Végezetül…

Ha csatlakoznál a Facebook csoportomhoz, akkor azt itt tudod megtenni, szeretettel várlak ott is! Ha tetszik az oldal, és a cikkeim, oszd meg a barátaiddal, ismerőseiddel, és ne felejts el lájkolni! Köszönöm!

Neked van valami kreatív hobbid? Hogy találtál rá, és mi az?

Nem minden esetben jó dolog a jelenben az, ami hosszútávon jó irányba viszi az életünket, de ugyanez visszafelé is igaz. Nem mindig hasznos, ami ebben a pillanatban jó ötletnek tűnik. A mai cikkemben a rövid, és a hosszútávú gondolkodásról lesz szó.

Gyökér vs. gyümölcs

T. Harv Eker nagy sikerű könyvében, A milliomos elme titkaiban az ok-okozati összefüggéseket a gyümölcsfa gyökeréhez és terméséhez hasonlítja a szerző. Leírása alapján a fa gyökere az ok, a gyümölcse az okozat. Ha nem finom a gyümölcs, akkor soha nem azzal van a baj, hanem a gyökérrel, és a gondozásával. Ha a gyökér megfelelően alapos ellátást kap, a fa termésének is kifogástalanul finomnak kell lennie. Mivel ok-okozatok által vezérelt világban élünk, érdemes ezt a szemléletmódot elsajátítani.

Jó példa a fent említett gondolatra ha mondjuk tanulsz, és nem megfelelőek a jegyeid az iskolában, akkor soha nem az osztályzatok azok, amikre több figyelmet kell fordítanod a folytatásban, hanem a fa gyökerére, vagyis az alapos felkészülésre, az igényes, és módszeres tanulásra. Ha ezek adottak, akkor automatikusan hozzák magukkal a jó jegyeket.

Rövid vs. hosszútávú gondolkodás

Suzy Welch 10-10-10 című könyve szintén hasznos segítőtársad lehet a fontos döntési helyzetekben. Módszerének lényege abban áll, hogy ha választási helyzet elé kerülsz, akkor írd le egy papírra azt, hogy az adott döntésed milyen következményeket vonna maga után tíz perc, tíz hónap, és tíz év múlva. Ezeket az időtávokat természetesen nem kell szó szerint venni, ehelyett arra mutatnak rá, hogy ha egy adott módon teszed le egy folytatási irány mellett a voksod, akkor az mivel jár a jelenben, a középtávú, és a távoli jövőben. Azért javasolt a módszer használata, mert ami ebben a percben kényelmes megoldásnak tűnik, egyáltalán nem biztos, hogy ugyanilyen kényelmes része lesz az életednek mondjuk egy év múlva, de ugyanakkor egy jelen helyzetben rossz dolog savanyú és zöld gyümölcse is finommá érhet idővel.

Problémamegoldás

Problémája minden embernek van, bármennyire is igyekszik – jó, emberi szokáshoz híven – rózsaszínre festeni az életét a külvilág felé. A hatékony problémamegoldás az objektivitás, a mérlegelés, és a lehetséges következmények figyelembevételének alappillérein nyugszik. Ha rendszeresen olvasod a cikkeimet, akkor valószínűleg már láttad azt is, amelyik arról szól, hogy hogyan tudsz hatékonyan elé menni a megoldandó feladataidnak. Amennyiben ez kimaradt itt tudod elolvasni.

Ha egy megoldásra váró helyzet áll elő, sokszor már az is megmutatja a helyes utat, ha a gyökér vs. gyümölcs példát húzod rá a szituációra. Nagyon sokszor összehasonlíthatatlanul könnyebb elmenni egy pozitív, konstruktív irányba pusztán ezzel is, de mi van akkor, ha adott egy potenciális „útvonal”, aminek nem tudod a folytatását? Ilyenkor könnyedén fel tudod boncolni a választásodat oly módon, hogy a fent említett módszer szerint különböző megvilágításba helyezed a különböző idősíkok reflektorai által.

Hízás vs. fogyás az ok-okozati összefüggések tükrében

Apám nem is olyan régen életmódot váltott, ugyanis idővel rajta is fogtak a kilók. Nagyon szépen fogy, dicséretes, ahogyan kitart a módszere mellett, ami abból áll, hogy a napi szénhidrátbevitelét három darab zsemlében maximalizálja, ha ebédre mégis tészta vagy rizs lenne, abból nagyjából egy maroknyi mennyiséget fogyaszt el, és annál az étkezésnél már nincs zsemle se. Emellett húst, zöldségeket eszik mennyiségi megkötés nélkül, hiszen abban szinte semennyi szénhidrát nincs. Büszke vagyok rá, és a kitartására, nagyon motiváló hetente látni, hogy az egész ember egyre kisebb és kisebb darab.

Persze rendszeresen méredzkedik, és ahogyan egy életmódváltó se kerülheti el a stagnálási szüneteket, így ez őt is utolérte. Én annak idején nagyon sikeresen egy laza év alatt lefogytam 26 kilót, emiatt nagyon komoly gyakorlati tapasztalataim vannak arról, hogy mi minden „jöhet szembe” akkor, ha az ember változtat az életmódján. Mondtam neki, hogy szerintem teljesen felesleges méredzkedni, ugyanis ha helyesen eszik, akkor kikerülhetetlenül meg fog jelenni az ideális testsúly ugyanolyan módon, mint ahogyan ha valaki összevissza zabál, anélkül fog elhízni, hogy az lesné, hogy feljebb ugrott-e már a mérleg nyelve az elmúlt hét óta.

Ez természetesen a szubjektív magánvéleményem, amit nem kell követni, de életmódváltásnál mindig csak akkor mérem magam, ha már legalább három-négy lyukkal arrébb tudom húzni az övet. A folyamatos ellenőrizgetéstől viszont befeszülök, szóval én így szoktam. Itt nem megyek bele olyanokba, mint egykét okoskodó ismerősöm, aki köti az ebet a karóhoz, hogy márpedig naponta kell mérlegre állni, csak azért, mert ő ezt teszi. Én azt mondom, hogy így is, úgy is lehet, mindenki csinálja azt, amit jónak lát…!

Bár ez nagyobb kitérő lett ebbe az irányba, mint terveztem, nem dietetikai tanácsadásnak szántam, mindössze ezen a példán keresztül is szerettem volna rávilágítani az ok-okozati, ha úgy tetszik gyökér vs. gyümölcs összefüggésekre az említett területen.

Végezetül…

Ha csatlakoznál a Facebook csoportomhoz, akkor azt itt tudod megtenni, szeretettel várlak ott is! Ha tetszik az oldal, és a cikkeim, oszd meg a barátaiddal, ismerőseiddel, és ne felejts el lájkolni! Köszönöm!

Ha dönteni kell, akkor te inkább a spontán, gyors választások híve vagy, esetleg szereted jobban átgondolni a választásodat? Be szokott válni?

A múltkori cikkem a reinkarnációs utazásom történetéről a való életben, a privát ismerőseim között is elég nagy visszhangot váltott ki. Részben emiatt, részben pedig azért, mert rengeteg gondolat hozzácsatlakozott a leírtakhoz, úgy döntöttem, hogy szentelek ennek a témának egy kis folytatást.

Gondolatok és érzések a reinkarnációs utazás alatt, és után

Miközben tartott az utazásom, kellemes lelki nyugalmat éreztem. A harmadik életemet nézve nem akartam eljönni onnan. Mikor a meditáció vezetője elkezdett minket visszahívni, elkezdtek folyni a könnyeim, és ez csak azután maradt abba, miután teljesen visszatértünk, de ezek nem fájó könnyek voltak. Azt nem tudom megmondani, hogy milyenek, de semmiképp nem rosszak.

Valamiért a harmadik életem tette rám a legmélyebb hatást. Mindegyik sokat jelentett, mindegyik fontos volt, és mindegyiknek nagyon örültem, de a harmadik, gondolom amiatt, hogy a jelenhez elég közel áll, jobban megérintett. Egész akkori életemben az volt a legfontosabb, hogy amit csinálok azt csináljam jól, precízen, kifogástalanul. Semmi nem számított, csak az, hogy amit teszek azt a legjobban csináljam. Mikor a bátyám ott állt a halálos ágyamnál, fogta a nagyjából öt-hat éves fiát úgy, hogy a kisgyerek előtte állt, és ő a vállai felett átnyúlva tartotta rajta a kezeit amolyan ölelésfajta módon. Ezen a ponton én vagy nem voltam magamnál, vagy aludtam, de a fejem a másik – tőlük ellentétes –irányba volt lebillenve, nem tudtam, hogy ott vannak, de így visszatérve láttam, hogy mégis, és éreztem a testvéremen a szeretetet, és azt, hogy büszke rám. Szándékosan nem megyek bele részletekbe privát dolgok tekintetében, de ezt mindenképpen le akartam írni, hogy sokat jelent! Mivel negyvenöt évesen haltam meg 1975-ben, könnyen kiszámítható, hogy a bátyám fia hivatalosan ma is él valahol, és nagyjából ötven éves. 

Azon is elgondolkodtam, hogy a mostani apám és anyám mit csinálhattak éppen akkor, amikor én a világ másik végén meghaltam, hiszen ekkor már ők is javában éltek. Kíváncsi lennék a régi családomra, nem egyszer felvetődött bennem, hogy visszamegyek még egyszer abba az életbe támpontokat keresni, ami alapján el tudok indulni, hátha ki tudok nyomozni valamit.

(Meg)érzések

Azt írtam a múltkori cikkemben, hogy a legutóbbi halálom, és a jelenlegi születésem között csak hét év telt el, és ennek tudom be azt, hogy nagyon szoros a kapcsolatom az elmúlással. Mikor kórházba jártunk beteg hozzátartozóinkhoz, mindig éreztem, hogy a halál ott van.

Ezenkívül is rengeteg érzésem és megérzésem van. Valamiért nagyon mélyen érzem az embereket, és a dolgokat. Volt olyan, hogy új munkahelyre mentem, és az ottani munkaadóval még a személyes találkozóig se jutottunk el, kizárólag telefonon beszéltünk. Amúgy egy nagyon kedves, pozitív stílusú nőről van szó, de az első pillanattól kezdve, hogy beszéltünk, folyamatosan azt éreztem, hogy befeszülök tőle. A páromnak mondtam is, hogy nem tudom miért van ez. Eltelt néhány hónap, és kiderült, hogy egy iszonyat jellemtelen ember.

Olyan is volt, hogy egy vonzás törvénye témájú fórumon megismerkedtem egy kedves nővel, akivel amúgy ha nem is rendszeresen, de napjainkban is tartjuk a kapcsolatot. Leírtam a lakókörnyezetét, a kutyáját, azt, hogy a kutyáján hol van fehér folt, és leírtam őt magát is, pedig soha az életben nem láttam senkit és semmit vele kapcsolatban.

Egy másik alkalommal még előző lakóhelyünkön, valamit meghirdettünk eladásra, és mondtam a páromnak, hogy az illető fél hét után pár perccel fog jönni, ilyen és ilyen ruhában. Éppen a gép előtt ültem amikor megszólalt a csengő 18:32-kor, majd az illető úriember megjelent ugyanolyan ruhában, amit mondtam.

Ha erőltetem, nem megy

Ilyen látatlanban történő személyleírásom volt még egypár, de azt vettem észre, hogy ezek a dolgok akkor a leghatékonyabbak, ha nem erőltetem őket. Ha most feladatként adnád nekem, hogy találjam ki a zoknid színét, nem biztos, hogy menne, de ha engedem, hogy a képek maguktól villanjanak be amikor akarnak - ha akarnak egyáltalán -, az teljesen más. Úgy tűnik, hogy ez az élet minden területén így működik: ha erőltetem, nem megy.

Összefüggés összefüggés hátán

Azt, hogy mindennek karmikus következménye van, akkor értettem meg igazán, amikor belenéztem az előző életeimbe. Mint minden embernek, nekem is megvannak a saját nehézségeim, a saját korlátaim, a saját démonjaim. Egyeseket ezek közül nem értettem miért vannak az életemben, de az utazás során rájöttem. Vagyis ha egész pontos akarok lenni, csak néhányat értettem meg ott és akkor. A legtöbbet csak hetekkel, hónapokkal, volt, amit csak fél évvel később. Nagyon precíz, és komoly összefüggéseket fedeztem fel a régi életeim, és a mostani között. 

Megjelent a következő életem is

A reinkarnációs utazásom után néhány héttel elkezdtek beugrani gondolati szinten képek a következő életemből. Ezek nem víziók, hanem olyan dolgok, mint amikor valami abban a formában jelenik meg az agyadban, amire azt mondod, hogy „eszembe jutott”. Egyik, spirituális témákban otthonosan mozgó ismerősöm – aki ajánlotta ezt az utazást –azt mondta, hogy lehetséges, hogy hamarosan befejezem ezt az életet. Nekem is ez volt az első gondolatom, de azóta eltelt három év, úgyhogy már nem hiszem, hogy ez lenne az ok.

Végezetül…

Ha csatlakoznál a Facebook csoportomhoz, akkor azt itt tudod megtenni, szeretettel várlak ott is! Ha tetszik az oldal, és a cikkeim, oszd meg a barátaiddal, ismerőseiddel, és ne felejts el lájkolni! Köszönöm!

Nektek mennyire megbízhatóak a megérzéseitek? Szoktatok hallgatni rájuk?

A mai téma egyesek számára talán kicsit elvont lesz, mégis úgy érzem, hogy megér egy cikket. 2017 tavaszán reinkarnációs utazáson jártam, most erről fogok mesélni.

Kezdjük az elején

A lélekvándorlást a magam részéről mindig érdekes dolognak tartottam, de soha nem volt bennem az a mély hit, hogy teljes bizonyossággal kijelentsem, hogy igaznak érzem a létezését.

Egy ideig együtt dolgoztam egy spirituális témákban eléggé otthonosan mozgó illetővel, akit mindenki csak Atyának hívott. Mindennap négyesben kávéztunk együtt, olyan témákat érintve, mint a reinkarnáció, túlvilági élet, földönkívüliek, stb. Ezeket a találkozókat mi csak szeánsznak hívtuk, függetlenül attól, hogy semmi köze nem volt az elnevezés valódi jelentéséhez.

Egy ilyen beszélgetés keretein belül említette meg az Atya, hogy lesz reinkarnációs utazás, és lehet jelentkezni rá. Először húzódoztam tőle, de végül megbeszéltük itthon, hogy fejest ugrok a dologba, hiszen ez olyan élmény, amit mindenképpen ki akartam próbálni.

Egyeztetés, és végül a nagy nap

Felhívtam a megadott számot, ahol egy kedves hölggyel beszéltem, és megkérdeztem azt is, hogy az epilepszia nem kizáró ok-e, ugyanis nekem annak idején a serdülőkor előhozta ezt a dolgot, ami a fejlődési szakasz lezárultával el is tűnt, viszont a nagyon mély, bódító meditatív állapot továbbra is zavar, mert olyankor mindig azt érzem, hogy az agyamban elkezd egyfajta feszültség létrejönni, ami mintha a két szemöldököm között koncentrálódna a homlokomnál. Nagyon zavaró, és hülye érzés, utána pedig napokig érzem a régi kisrohamszerű érzéseket, egyszóval nekem ez nem jó, és nem is szeretem. A hölgy a telefonban elmondta, hogy szerinte ez problémát jelent, de javasolta, hogy mindenképpen kérdezzek rá inkább majd ott.

Eljött 2017. március 10-e. Nagyon vártam, sosem felejtem el azt a napot. Esett az eső, péntek volt. Még arra is emlékszem, hogy mi volt az ebéd aznap, és, hogy milyen ruha volt rajtam. A vezetett meditációt egy nagyon pozitív kisugárzású, eléggé fiatal srác tartotta, akin az első pillanatban éreztem, hogy spirituálisan magasabb szinten áll, mint bárki akit valaha ismertem. Azt mondta, hogy ez nem olyan típusú meditáció amivel kizárja egymást az epilepszia, úgyhogy nincs mitől félnem, szóval mind a kilencen akik ott voltunk, körbeültünk, és elkezdődött életem talán legnagyobb kalandja…

Az utazás

Maga a reinkarnációs utazás - ahogy az előbb említettem is - egy irányított meditáció. A székeinkkel kört alkotva leültünk egy sötét szobában, középen egy gyertya égett. Egy folyamat volt, ahogy elértünk a régi életeinkhez, mindenki három életébe nézhetett bele, mindegyikben nagyjából 5-5 percet tölthettünk. Az egészet úgy kell elképzelni, mintha egy DVD-t néznél, viszont ahogyan egy film történését se befolyásolják a beugró gondolatok a következő jelenetet illetően, úgy az itt látottakat se, ugyanis a második életemben egy adott ponton nagyon vártam valamit, és biztos voltam benne, hogy úgy fog történni, de mégse úgy lett, szóval beleképzelődni nem tudsz, akkor se ha akarsz. Bár naptárt és órát nem láttam, mégis tudtam, hogy hol és mikor játszódnak az események, és mindent tudtam az adott életemről. Ahhoz tudom hasonlítani ezt, hogy most, hogy itt vagy, te is tudod azt, hogy mikor élsz, hol élsz, hányas lábad van, ki a párod, hány gyereked van anélkül, hogy ez eléd lenne írva, vagy valaki megsúgná. Az életeim végén láttam magam haldokolni, láttam a helységeket ahol meghaltam. Az első két életemet csak nagyjából éreztem időben és helyszínben, a legutolsót már városra és pontos évszámra is tudom lokalizálni nyilván azért, mert ez van a legközelebb a jelenhez.

Kapcsolatom a halállal

Az első és a második életem között évszázadok teltek el, a második és a harmadik között egy nagyon bő száz esztendő, viszont a legutóbbi halálom és a mostani születésem különbsége mindössze hét év. Rendkívül gyorsan születtem vissza, és sokszor érzem azt, hogy a lelkem nem pihente ki magát megfelelően. Egész gyerekkoromban fóbiásan rettegtem egy adott betegségtől, ami a családunkban legjobb tudomásom szerint soha elő se fordult, de utólag már tudom azt, hogy nem sokkal korábban abba haltam bele. Egész gyerekkoromban az a szakma volt a rögeszmém, ami az előző életemben volt a munkám, és egész életemben mindig az „otthon vagyok, hazaérkeztem” érzés fog el, valahányszor azt az országot látom a tévében, ahol éltem. A szüleim nagyon nehezen tudtak összehozni, pedig van öt testvérem, ami feltételezi azt, hogy se apámnak, se anyámnak nincsenek termékenységi problémái. Ezt ma már úgy látom, hogy mivel így is nagyon kevés időt töltöttem a köztes állapotban, túl korai lett volna a lelkemnek, hogy életre tudjanak hívni, ezért nem sikerült addig, amíg én azt nem mondtam, hogy már nekem is oké, kész vagyok rá. A halállal nagyon szoros a kapcsolatom, rengeteget foglalkoztat, de ezt nem úgy kell érteni, hogy öngyilkos hajlamú lennék, mert erről szó sincs, csak rengeteget gondolkodok azon, hogy mi van odaát, és ez így volt mindig. Nem vágyok oda, szeretek élni, és szeretném ha nagyon sokáig tartana míg itt vagyok, de nagyon szoros a kapcsolatom a két élet közti állapottal. Volt, hogy bejártunk a kórházba az utolsó idejüket ott töltő hozzátartozóinkhoz, és valahányszor ott voltunk, éreztem a halált, de nem jeges, ijesztő módon, hanem egyfajta leírhatatlan nyugalom formájában. Mindezt én 100%-os meggyőződéssel annak tudom be, hogy szinte azonnal „visszajöttem”.

A gyöngysor

Az elmúlt életeket a legjobban egy gyöngysorhoz tudom hasonlítani. Mindegyik gyöngyszem egyedi, megismételhetetlen, a maga tökéletlenségével tökéletes és szép, és mindig egy kis szünettel jön a következő, együtt pedig egy gyönyörű ékszert adnak. Mióta reinkarnációs utazáson jártam, így látom az életet, a halált pedig úgy, mint amikor a nap végén levetjük a koszos ruhát, megtisztulunk a zuhany alatt, majd frissen és kipihenve belevágunk egy új induló napba. Olyan csodálatos az élet, imádok élni, imádom minden egyes percét, imádom, hogy itt vagytok velem, olvastok, én pedig megoszthatom veletek azt a rengeteg gondolatot, ami foglalkoztat, imádom a boldog órákat, a tökéletes pillanatokat, a szerelmet, a szexet, egy jó könyvet, egy tejeskávét, az írást, és a rengeteg csodát, amit összefoglalva életnek hívunk. Szerintem enélkül az élmény nélkül ezt soha nem láttam volna így…

Végezetül…

Ha csatlakoznál a Facebook csoportomhoz, akkor azt itt tudod megtenni, szeretettel várlak ott is! Ha tetszik az oldal, és a cikkeim, oszd meg a barátaiddal, ismerőseiddel, és ne felejts el lájkolni! Köszönöm!

Te hiszel a lélekvándorlásban? Mi a véleményed a halál utáni életről?

A múltkori, KonMari témájú cikkemben kifejtettem, hogy miért fontos minden évben egyszer lakásszerte kiválogatni és kidobálni minden olyan dolgot amire nincs szükségünk, a mostani bejegyzésemben arról lesz szó, hogy mit vártam, és ezzel szemben mit kaptam ettől a módszertől azután, hogy a legutóbbi lomtalanítás óta a Föld egyszer megkerülte a Napot.

Dióhéjban a módszerről

A KonMari módszert Marie Kondo dolgozta ki, az elnevezés az ő becenevéből ered. A program lényege, hogy évente egyszer a lakás minden pontjából egy kijelölt helységbe visszük az összes olyan tárgyat, ami az adott kategóriához tartozik. Ha például éppen a könyveket szortírozod, és történetesen több könyvespolc is fellelhető a lakásban, akkor mindegyikről le kell pakolni, hogy az egész tárgycsoportot egyszerre tudd átnézni, ha ugyanis csak helységről-helységre haladsz, azzal a kupleráj megszűnés helyett csak vándorolni fog.

Hazugság lenne azt állítani, hogy ezt az időszakot meg fogod úszni rendetlenség nélkül, ugyanis kijelenthető, hogy először igen nagy kupleráj lesz, viszont megéri, mert utána szó szerint fellélegzik az egész lakás. Csodálkozni fogsz, amikor a végére érve meglátod, hogy mennyi szeméttel éltél együtt úgy, hogy észre se vetted. Először amolyan hiányérzetfélét fogsz érezni, de ezt a szó legpozitívabb értelmében mondom. A megkönnyebbülés talán pontosabb kifejezés lenne, de azt hiszem, hogy akkor járok a legközelebb az igazsághoz, ha annak az érzésnek a leírásához, ami a program befejeztével fog átjárni, mindkét szót használom.

Mire számítottunk, miután eltelt egy év?

Ezt a módszert mi tavaly nyár elején próbáltuk ki először, amikor a lakásnak majdnem az egyharmad része ment a kukába. A végén nem hittem el, hogy mennyi szemetünk volt régi újságok, soha nem használt tartalmú flakonok, nem nézett DVD-k, ki nem használt konyhai eszközök és tárolók formájában.

Mivel tavaly rengeteg mindent kidobtunk, és azóta is figyeltünk arra, hogy mellőzzük a felesleges holmik gyűjtését, teljes magabiztossággal meg voltunk győződve arról, hogy az idei KonMari szemete maximum egy kukászsáknyi lesz. Tévedtünk… Ezt először a ruháknál vettük észre, amikor elkezdtük a válogatást, a fent említett mennyiség ugyanis csak ebből a kategóriából összejött. Utána a könyvek következtek, amiről maximális volt a bizonyosságunk, hogy egy darabot se fogunk kidobni, mert ebben az egy évben nem vettünk, csakis olyat, ami az érdeklődési köreinkkel szorosan összefügg, de egy kisebb táskányi most is ki lett lomtalanítva. Az irataink között a lejárt garanciapapírok végett számítottam arra, hogy lesz némi hulladék, de ez is több lett, mint vártuk. Az iskolai cuccaim közül konkrétan egy egész szemeteszsáknyi szemét ment ki, jobbára olyan, ötször kinyomtatott tételek formájában, amik amúgy is fent vannak a gépen. A poharaink felétől is megváltunk, közben felszabadult egy kis műanyag tároló, ami új funkciót kapott, a konyhában lévő vegyipari holmik, mint például a mosogatógép tabletta és társai ebbe kerültek. Meg kell, hogy állapítsam, hogy sokkal mutatósabb így, mert ha valaki belép oda, akkor azt látja, hogy az említett tárgyak rendszerben vannak ott, nincs olyan hatása, mintha csak azért lennének odatéve, mert ott volt hely...

Listaírás a KonMariban (is)

A múltkori bejegyzésem a FlyLady programról, és az azzal kapcsolatos tapasztalataimról szóltak, amiket ide kattintva olvashatsz. Ennek folytatásában írtam a hatékony listázásról is. Bár a KonMari évi egyszeri elfoglaltság, érdemes tételes felsorolást csinálni a feladatokról, főleg amiatt, hogy amikor legközelebb nekiállsz, ne kelljen gondolkodni a kategóriákon. Itt főleg a könyv által komonónak nevezett vegyes apróságokra gondolok, aminek van egy csomó alcsoportja, hasonlóan például a ruhákhoz, amiket fel lehet osztani olyan egymástól elkülönülő részekre, mint az ingek, pulóverek, pólók, fehérneműk, stb. Ezt a listát én a FlyLady kontrollmappámba illesztettem be, így minden egy helyen van, ami háztartásvezetési protokoll nálunk.

Mi van azokkal, akik utálják a szervezést?

Ez egy olyan része a teljes egésznek, amiről mindenképpen szeretnék ejteni pár szót. Pontosan tisztában vagyok azzal, hogy nem mindenki szereti a szervezést, mi több, rengetegen utálják. Ez így teljesen rendben is van. A világ pont attól szép, hogy mindenki más, azzal, hogy nekem fontos a rendszer, nem kötelező, hogy másnak is az legyen. Én csak mutatok egy irányt azoknak, akik ugyanígy gondolják. Nem egy ismerősömtől megkaptam már, hogy – véleménye szerint - hülyeség a FlyLady program, mégis „valamiért” hatékonyan és erőlködésmentesen vezetem a háztartást anélkül, hogy bárminek soron kívül neki kéne esni csak azért, mert XY bejelentkezett a hétvégére, és már péntek van. A fent említett ismerőseim - saját bevallásuk szerint - azért tartják rossznak a rendszert, mert úgy gondolják, hogy ez nagyon „kötelező”. Konkrétan nincs benne semmi kötelező, mindenki annyit halad vele egy nap, amennyit akar, azokat a feladatokat választja kis, amelyikeket akarja.

Végezetül…

Ha csatlakoznál a Facebook csoportomhoz, akkor azt itt tudod megtenni, szeretettel várlak ott is! Ha tetszik az oldal, és a cikkeim, oszd meg a barátaiddal, ismerőseiddel, és ne felejts el lájkolni! Köszönöm!

Nektek milyen háztartási rutinjaitok vannak, amihez mindenáron ragaszkodtok?

Az önfejlesztő könyvek egyik legnagyobb kliséje az, hogy szeressük magunkat, ami igazából nem is akkora közhely, mivel rendkívül fontos dolog, csak éppen a hogyanokról nem beszél senki. A mai cikkemben ezt a témát fogjuk körüljárni.

Fogadd el, hogy nem szerethet mindenki

Rengeteg ember az alapján ítéli meg önmagát, hogy ki szereti, ki nem, és ha a szimpátia éppen egy olyan személy részéről hiányzik, aki fontos lenne vagy akinek a véleménye számítana, akkor az illető azonnal és önként beleül az „értéktelen” feliratú fiókba, hiába nem odavaló. Nyilván ez nem mindenkire igaz, de nagyon sokan vannak így, és szerintem meglepődnél, ha az összes szembejövőre ki lenne írva az utcán, hogy milyen sérelme van. Az emberek előszeretettel festik le az életüket a legcsillogóbb rózsaszínre a külvilág felé, de sajnos nagy százalékban előfordulnak azok is, akik legbelül nem szeretik önmagukat, pedig amúgy nem lenne nehéz. Problémák? Nekünk? Hát, hogy lenne…?! Ja, persze…

Ismerek olyat, aki kiválónak képzeli magát, a tökéletesség origója a téveszméi szerint mindaz, ami ő és a családja, meg az, amit ők csinálnak, valamint gondolnak a világról, és bár ezt tagadja, így van. Ha te az almát szereted, akkor hülye vagy, mert a körte a finom, ha te a körtét szereted, akkor hülye vagy, mert a dinnye a finom. Természetesen semmi múltbéli sérelme nincs, és a nap 24 órájában jól érzi magát a bőrében. Aha… ezt a sok baromságot még akkor se hinném el, ha olyan idióta lennék, mint aminek ő néz mindenkit, aki rajta és a „tökéletes” életén kívül esik. Amúgy sokáig irritált, de mára inkább már csak vagy sajnálom vagy röhögök rajta, mert aki ilyen beállítottságú, annak rendkívül komoly komplexusai kell, hogy legyenek.

Fogadd el, hogy aki vagy, ahogy élsz, ahogy csinálod a dolgaidat, nem tetszhet mindenkinek!

Lehetsz te a világ legfinomabb és legtökéletesebb almája, mindig lesz valaki, aki utálja az almát. Lehetsz te a világ legfinomabb, és legtökéletesebb dinnyéje, mindig lesz olyan, aki a körtét preferálja. Olyan, hogy valakit mindenki szeret, mindenki elfogad, nincs, és nem is lesz soha!

Énkép és énideál

Ez a két pszichológiai fogalom a személyiségünk alappillérei közé tartozik. Az énkép az amilyennek látjuk magunkat – függetlenül a valóságtól -, az énideál pedig az, amilyenek szeretnénk lenni. Optimális esetben ez a két rész teljesen egybevág, és minden rendben van, de sajnos ez nagyon ritka. Minél nagyobb szakadék húzódik az énkép és az énideál között, annál rosszabbul fogod érezni magad a bőrödben, és annál nagyobb utálatot fogsz érezni valahányszor a tükörbe nézel. Látod, hogy az, ami rengeteg ember életét megkeseríti, milyen egyszerű kiváltó okkal bír?

Torz énkép

Ahogy írtam, az énkép sok esetben eltér a valóságtól. Elég hozzá néhány trauma, sérelem, idióta beszólás, aztán kész is a félresiklott önmegítélés. Ismerek olyat, aki - miután titokban lefényképeztem, és elküldtem neki -, teljesen magán kívül volt a pániktól, hogy nehogy feltegyem a képet valahova, mert ő milyen dagadt disznó. Igen, van öt kiló súlyfeleslege, meg összegyűrődött a hasán a pulóver, ahogy ült. Olyat is hallottam még régen, hogy egy huszonegy éves női modell kiugrott az ablakon, mert rettegett az öregségtől. Rengeteg ember szenved ilyen hülyeségektől, ami jelen esetben rossz szó, ugyanis ami egyeseknek hülyeség, az másnak áthidalhatatlan probléma.

Akkor mi a megoldás?

Egy régebbi cikkemben beszéltem már az önbecsülésről, amit ide kattintva el tudsz olvasni. Egy másik cikkemben, amit itt találsz, arról írtam, hogy a sikeres ember írásban gondolkodik, és most is erre lesz szükség. Egyszerűen szánj rá egy órát, szüntess meg minden zavaró körülményt, ragadj papírt és tollat, és kezd el leírni, hogy milyen szeretnél lenni, milyen lenne a tökéletes önmagad. Nagyon fontos, hogy ezt írásban csináld, hiszen rengeteg futó gondolat fog megjelenni a fejedben, ami nem biztos, hogy ott is marad, pedig fontos lenne. Ha ez megvan, akkor állj neki apró lépésekben bevezetni az új szokásokat.

Az öndicséret büdös rózsaillatú

A legtöbb embert nem nagyon szokták dicsérni. Nem divat fennhangon elismerni, ha valaki jól csinál valamit, szemben azzal, ha téved. Azt természetesen már nem csak megemlíteni kell, hanem jól ki is „illik” hangsúlyozni. Az, hogy az öndicséret büdös, szintén egy közhely. Nagyon fontos, hogy minden dologért, amit jól csinálsz, dicsérd meg magad! Ezt ne a külvilágnak csináld, hanem önmagadnak. Az, hogy jó vagy valamiben, akár szép, esetleg okos, mondja más, de ez nem jelenti azt, hogy te nem mondhatod ugyanezt a képzeletbeli tükörképednek. Szokj hozzá, mert bár ez meglepő, ugyanazt az elégedettséget adja, mint ha más tenné, olyan, aki esetleg tényleg úgy is gondolja, csak éppen nem említi, mert nem szokás. Nincs jó vagy rossz kategória abban, hogy pozitív szavakkal illesd magad, volt, hogy én azért veregettem magam vállon gondolatban, mert egy órával korábban mentem el zuhanyozni indulás előtt, mint a készülődés megkívánta volna, és emiatt maradt egy csomó plusz időm.

Végezetül…

Ha csatlakoznál a Facebook csoportomhoz, akkor azt itt tudod megtenni, szeretettel várlak ott is! Ha tetszik az oldal, és a cikkeim, oszd meg a barátaiddal, ismerőseiddel, és ne felejts el lájkolni! Köszönöm!

A te életedben mennyire van fontos szerepe van az önbecsülésnek?

A mai cikkem egy kis folytatása lesz a múltkori FlyLady programos bejegyzésemnek, amiben részletesen kifejtettem, hogy nekem miben okozott nehézséget a program, és, hogy ezt a problémát hogyan hidaltam át, majd emeltem művészi szintre. Ma a háztartási listavezetés és feladatkezelés lesz a téma, mert ahogy számomra ez problémát okozott annak idején, nyilván akad rajtam kívül más is, akinél ugyanez a helyzet.

Aki még nem foglalkozott ezzel a témával, annak ahhoz, hogy megértse, hogy miről van szó, egy kis visszatekintésre lesz szüksége. A magyar FlyLady programot Farkas Lívia tolmácsolásában itt, az én, témával kapcsolatos bejegyzésemet pedig itt találod. Ezek segítségével mindent érteni fogsz!

Az elrontható listázás

Ahogy a múltkori cikkemben említettem, a FlyLady program különböző csoportokba osztályozza a háztartási feladatokat, amit egy listán vezet, majd az elvégzett feladatokat kipipálja/kihúzza. Azt is írtam, hogy ez nekem azért okozott problémát, mert amikor elfoglaltabb voltam, és nem értem a végére esetleg több egymást követő héten se, volt, hogy tartósan kimaradtak dolgok. Ezek leginkább zónafeladatok voltak, de azért a heti listánál se ritka, hogy egykét dolog csúszik. Jelen cikkemben a saját, heti feladatlistámon magyarázom el példaként, hogy ezeket a feladatsorokat hogyan kell profin kezelni.

Az alábbi képeken különböző restanciás szituációkban magyarázom el, hogy ennél a programnál hogyan tudsz lépést tartani akkor is a lakás minden egyes pontjával, ha nincs napi 4-5 órád takarítani, esetleg néha be-becsúszik egy-egy tévénézős lusta délután...

Az első példa szerint a heti feladatok listáján amiért elfoglalt voltál, csak a portalanítással, a porszívózással, a felmosással, és a fürdőszobai polcokkal végeztél. Eközben elérkezett a péntek, és mivel a FlyLady programban csak hétfőtől-péntekig takarítunk, a héten már nincs több tennivalód.

Elérkezett a következő hétfő, így folytathatod a munkát. Ne nullázd le a feladatsort, és ne kezdd el az elejétől, hanem haladj tovább. Amiket most, ezen a héten végzel el, azokat jelöld meg színnel is, hogy ne keveredjenek össze a múlt heti feladatokkal. Ahogy a képen látható, ennek az a funkciója, hogy amint az összes feladattal végeztél, tudd azt, hogy mik voltak azok, amik legutóbb lettek megcsinálva. A színnel nem jelölt áthúzásokat most, hogy már teljes a lista, eltávolíthatod, mert azok a múlt héten lettek elvégezve, de a színes részekről azonban ne vedd le, hiszen az még az aktuális héthez tartozik, és nincs szükség arra, hogy a folytatásban még egyszer ajtót törölj, csempét sikálj, vagy ágyneműt húzz. Mivel még csak hét közepe van, folytatjuk a munkát péntekig.

A képen jól látható, hogy az előzőekben leírtak következtében már csak a frissen elvégzett feladatok vannak áthúzva a listán, a folytatásban innen haladhatsz tovább az eddigiek szerint. Ha a péntekkel lezárult a heted, de a feladatsorod nem teljes, letörölheted a színt, ahogy eddig is tettük.

A képen azt az állapotot látod, amikor a megkezdett héten már csak egy elmaradt feladat van, és amikor ezzel is elkészültél, azt színnel megjelölve áthúzod, majd – mivel teljes a listád – a színezett (vagyis az eheti elvégzett) tennivalón kívül mindent áthúzást letörölsz.

A héten nagyon sok időd, és energiád volt, így az összes tennivalóval végeztél, mire eljött a péntek. Mivel minden feladatot a héten csináltál meg, így a teljes lista egyszerre kihúzott, és színnel is jelölt, de amiért most az összes munka ki lett végezve hétvégéig, nem csak a színt, de a kihúzásokat is eltüntetjük pénteken, így hétfőn egy teljesen tiszta listával tudsz indulni.

Egy kis kiegészítés

Egyáltalán semmilyen tragédia nem történik még akkor se, ha soha nincs hétvégére teljesen elvégzett feladatsorod, hiszen ahogy láthattad is, olyankor se marad ki semmi, ha nem végzel. Pont emiatt van az, hogy nem kell megszakítanod magad, nem kell erőlködnöd, ha fáradt vagy, bátran mondhatod azt, hogy ma nem csinálok semmit, hiszen az elmulasztott feladatok is sorra fognak kerülni anélkül, hogy bedarálna a háztartás. A zónalisták természetesen ugyanígy működnek.

Összefoglaló

A színezés funkciója ahogy írtam is, mindössze annyi, hogy a múlt heti feladatokat elkülönítse az eheti tennivalóktól. Ez egy heti lista esetében nem feltétlenül tűnik szükségesnek, de egy zónalistánál, ahol előfordulhat akár húsz feladat is, és ráadásul nem is feltétlenül sorrendben haladsz (ami a heti lista esetében se törvényszerű), nagy segítség tud lenni, hogy nem kell azon töprengened, hogy mit mikor csináltál. A hét végeztével - ezt szintén írtam, de szeretnék ráerősíteni – ha csak nincs teljesen befejezett feladatsorod, a színt le kell törölni, hiszen az csak az aktuális heti tennivalókra vonatkozik, vagyis a most lezárt hét jövő hétfőn már múlt hét lesz. A múlt- és az eheti feladatokat azért szükséges elkülöníteni, mert ha a múlt héten megcsináltál a listáról négyet, most hétfőn pedig hármat, akkor ha az egész feladatsort letörölnéd, az is le lenne törölve, amit ezen a héten már elvégeztél.

Végezetül…

Ha csatlakoznál a Facebook csoportomhoz, akkor azt itt tudod megtenni, szeretettel várlak ott is! Ha tetszik az oldal, és a cikkeim, oszd meg a barátaiddal, ismerőseiddel, és ne felejts el lájkolni! Köszönöm!

Te a rendszerbe foglalt házimunkát, vagy inkább improvizálva elvégzettet szereted jobban? Mi a véleményed a tervezésről általában?