Aki ismer, az pontosan tudja, hogy előbb rajzoltam, mint normálisan beszéltem. Egy életnyi grafikus gyakorlat mondatja velem, hogy a rajz nagyon hasonlít a matematikára. Hogy miért? Azért, mert amíg meg nem érted a logikáját, esélyed sincs arra, hogy jó legyél benne. A Kipróbáltuk-sorozat új részéhez (a KonMari módszer és a FlyLady program után) érkeztünk. Mai témánk: A jobb agyféltekés rajzolás.

Mi az a jobb agyféltekés rajzolás?

Az agyunk két részből áll, a jobb és a bal agyféltekéből, amik különböző funkciókat látnak el, ezen kívül eltérő a működésük is. A bal agyfélteke felelős a logikus gondolkodásért, a jobb pedig a kreativitásért. Ha úgy szimpatikusabb, utóbbi a művészi oldal. Ha valaminek a lerajzolása nehézséget okoz, az nem azért van, mert nem tudsz rajzolni, hanem azért, mert nem tudod hogyan láss, éppen ezért csak nézel. Ezen a ponton el is érkeztünk a „láss, ne csak nézz” című közhelyhez, de mit is jelent mindez?

Láss, ne csak nézz! Közhely, vagy talán mégsem?

Ez a mondat valóban a rajztanulás egyik alappillére, de amíg nincs megmagyarázva, addig nem sokra mész vele. Nagyon fontos kihangsúlyozni, hogy a jobb agyféltekés rajzolással nem rajzolni tanulsz meg, hanem látni, és ez az ami miatt bármit képes leszel papíron megjeleníteni, ha egyszer elsajátítottad. Hogyan értem mindezt? Úgy, hogy ha megfelelő módszerekkel lehetőséged van megvizsgálni az arányokat, a szögeket, a különböző részek egymáshoz való viszonyát, akkor azt tudod ábrázolni is, a rajzhoz ugyanis csak annyi kézi mozgáskoordináció szükséges, mint az íráshoz.

Van nálam jobb is, rosszabb is

Ahogy a cikk elején írtam, amióta az eszemet tudom, rajzolok. Tisztában vagyok az erősségeimmel és a korlátaimmal. Tudom, hogy sokkal jobb vagyok az átlagnál, de azt is, hogy vannak olyan szintű grafikusok, akikhez soha nem leszek képes felérni, de ez így van jól, és ez igaz minden egyes emberre az élet minden területén, ugyanis mindig van nálad jobb, és rosszabb is, ha tetszik, ha nem, legyen szó szépségről, okosságról, tehetségről, egyszóval bármiről. Az első kiállítás amin szerepeltek a képeim, akkor volt amikor tizennégy éves voltam (a cikk faleveles képe is ezek közül a rajzaim közül való), a következő akkor amikor tizenhét.

Ez a módszer annak is képes pluszt adni, aki alapból jól rajzol?  

A válasz egyszerű. Igen! Egy időben különórákra jártam olyan, volt főiskolai rajztanárhoz, aki nagyon megválogatta, hogy kivel foglalkozik, ugyanis ahogy elmondta, ahhoz, hogy valaki hozzá bekerüljön, jól rajzolni kevés, látnia kell a nem tanulható művészi hajlamot, vagyis azt a pluszt, ami elválasztja a művészt a jó grafikustól.

Soha nem volt gondom a rajzzal, de valahogy hiányzott az, hogy tudjam, hogy mit miért csinálok. Probléma nélkül és könnyen ábrázoltam, de legbelül nem értettem, hogy mit és mi okból teszek közben. A legtöbbet abban kaptam ettől a módszertől, hogy megértettem, hogy miért így vagy úgy húzok egy vonalat, miért ezzel vagy azzal a lépéssel kezdek. Nekem ez volt nagy segítség, ugyanis egy idő után elkezdtem befeszülni attól, hogy úgy csinálok jól valamit, hogy nem értem a különböző lépések okait. Nekem amúgy mindenhez rendszer kell, amit nem tudok rendszerbe foglalni, azzal nem tudok mit kezdeni.

 Akkor milyen a bal agyféltekés rajzolás?

A jobb agyféltekés módszer lényege, hogy olyan megoldásokat használ, amikkel a bal agyfélteke nem tud mit kezdeni, kizárólag a jobb. És itt jön a lényeg, ugyanis ha mondjuk rosszul ábrázolsz valamit, az amiatt van, hogy amit tudsz róla, az felülírja az agyadban azt, amit lát látsz. Például ha kinyújtom feléd a kezem, majd azt mondom, hogy rajzold le, de a racionális bal agyféltekéd „belebeszél” a látottakba, akkor te hiába látod rövidülésben a kézfejemet, nem fogod tudni lerajzolni, mert túl sokat tudsz a kézről, és mivel tudod azt is, hogy az ujjak hogyan néznek ki általában, ebben a szokatlan nézőpontban nem fogod tudni ábrázolni. Itt jön képbe az, hogy láss, ne csak nézz! A bal agyféltekés rajzolás tehát azt jelenti, hogy ránézel valamire, lerajzolod amit tudsz róla, szörnyülködsz, hogy milyen rossz lett, aztán kidobod a kukába.

Gyakorlat teszi a mestert

Igen nagy hazugság lenne azt állítani, hogy attól kezdve, hogy elolvasod a könyvet vagy elvégzed a tanfolyamot, az első pillanattól profin fogsz rajzolni. Ezt ugyanazzal a hasonlattal szeretném szemléltetni, mint a Betty Edwards könyv, ugyanis ennél jobb példa nincs. Ha megtanulod ezeket a technikákat, az pont olyan, mint amikor megszerzed a jogosítványt. Mindent tudsz elméletben, de jó sofőrré csak rengeteg gyakorlás által válsz. Az első lépés mindössze egy látványos ugrás az ábrázolói képességedben, azonban a koronát a gyakorlás fogja feltenni a munkádra.

Profik vs. kóklerek

Rengeteg helyen lehet látni olyan hirdetéseket, amik azt ígérik, hogy két nap alatt megtanulsz rajzolni. Én ezt egyfajta lehúzásnak tartom. Ezeket a technikákat helyesen kell elsajátítani ahhoz, hogy használni tudd őket. A YouTube-on is láttam kétnapos tanfolyamot eredménnyel együtt, és olyan típusú hibák voltak az elkészült képen, amik egy ténylegesen jobb agyféltekésen ábrázoló ember munkáján nem fordulhatnának elő, mert ordít róluk, hogy bal agyfélteke által irányítottan készültek. Én elhiszem, hogy egyeseknek elég az, ha két nap alatt átfutnak a nagyján, gondolván, hogy szegény hülye, biztos annak is fog örülni ha 20-30%-al nő az ábrázolási képessége, de én a magam részéről ezt undorító és inkorrekt dolognak tartom. Ha valóban tanulni szeretnél, akkor olyan oktatóhoz menj, aki hiteles, mert a sok profi és korrekt tanfolyam mellett - ahogy írtam - a kóklerek sajnos szintén előfordulnak. Ezzel nem kell egyetérteni, de én így látom…  

Egy szó, mint száz

Én a jobb agyféltekés rajzolást mindenkinek ajánlom, mert aki nem tud rajzolni, az megtanul, annak pedig  aki rendelkezik  gyakorlattal, megszilárdítja a tudását. Figyelj arra, hogy olyannál tanuld ezt, akinél érdemes, és utána gyakorolj, hogy a véreddé váljon a tudás, hiszen ahogy Michelangelo mondta a segédeinek: „Rajzolni, rajzolni, rajzolni!”.

Végezetül…

Ha csatlakoznál a Facebook csoportomhoz, akkor azt itt tudod megtenni, szeretettel várlak ott is! Ha tetszik az oldal, és a cikkeim, oszd meg a barátaiddal, ismerőseiddel, és ne felejts el lájkolni! Köszönöm!

Ti olvastátok már Betty Edwards: Jobb agyféltekés rajzolás című könyvét? Próbáltatok már így rajzolni? Mik a tapasztalataitok?

A bejegyzésem címét egyrészt a saját naplóm, másrészt Ben Affleck egyik kevésbé ismert filmje, a témáját tekintve pedig egyik olvasóm hozzászólása ihlette, ami olyan, eddig nem tárgyalt dolgokat juttatott eszembe a naplóírás témájával kapcsolatban, amiről azt  gondoltam, hogy megér egy külön cikket.

Ha leírom, be is vallom

A naplóírás hatékonyságának egyik alappillére, hogy őszintén, szűretlen formában írjuk le a gondolatainkat és érzéseinket. Ez kétélű fegyver, ugyanis egyrészt óriási, lelket felszabadító hatása van, más tekintetben viszont kockáztatjuk azt, hogy illetéktelen kezekbe jutva nyilvánosságra kerülnek a legféltettebb érzelmi titkaink. Ahogy az említett olvasóm a hozzászólásában írta, a bíróságok rendszeresen dolgoznak naplók alapján, ami nem egyszer perdöntő bizonyítékként segíti az ítélethozatalt.

A férfilélekről mikor beszélünk végre…?!

A női lélek megfejthetetlensége évszázadok óta kimeríthetetlen témáját képzi mind az irodalmi műveknek, mind a reklámoknak, mind a filmeknek. A csapból is a női lélek folyik, pedig most elárulom, hogy a férfilélek semmivel sem egyszerűbb, csak annak nincs ekkora hírverés csinálva.

Tény, hogy mi férfiak utálunk az érzéseinkről beszélni, mert úgy szocializálódunk kiskorunktól kezdve, hogy nem szabad nyafogni, nem szabad panaszkodni, nem szabad sírni akkor se ha fáj, mert mi fiúk vagyunk, akinek minden körülmények között keménynek és sebezhetetlennek kell lennie, és ha mégis fáj, akkor azt el kell rejteni. Ezek mind nagyszerű dolgok, csak éppen mindennek egyenes következménye egy sor súlyos, egész társadalomra kiható  probléma. Ezek közül az első az, hogy öngyilkossági statisztikák szempontjából az már egy alap rizikófaktor, hogy valaki fiúnak születik. Ezt nem én mondom, hanem olyanok, akik a téma szakemberei. A férfiöngyilkosságok sokkal nagyobb arányban sikeresek, már ha használhatom ebben a kontextusban ezt a jelen esetben csúnya szót, és míg a nők jobbára passzívabb eszközökhöz folyamodnak - például gyógyszerek beszedése -, addig a férfiak sokkal eltökéltebb, aktívabb eszközökhöz nyúlnak, olyanokhoz, mint  a fegyverhasználat, vagy az emeletről való leugrás. Ezeket csak amiatt írtam le, hogy akár ide is  vezethet hosszú távon a lelki és érzelmi elfojtás.

Bizalom férfiak között

Ahogy említettem, nekünk férfiaknak is rengeteg érzésünk van, csak nálunk erről nem szokás beszélni. Én az érzéseimet egyedül a párommal, meg néhány olyan barátommal osztom meg, akik benne vannak a szűk bizalmi körömben. Barátok tekintetében is kétfelé oszlanak a témák, mert az érzelmi dolgaimat inkább a nőkkel, a szexuálisakat inkább férfiakkal szoktam megbeszélni. Mindössze két férfibarátom van, akivel lelkizni is szoktunk, ezt leszámítva pasikkal kizárólag szexuális témákat jelent a bizalmas társalgás.

Mi köze mindennek a naplóíráshoz?

Mindössze annyi, hogy pont a fent említett dolgok miatt a férfiaknak ugyanakkora - ha nem nagyobb - szükségük van, vagy legalábbis lenne egy olyan megoldásra, ahol kiadhatják magukból a lelki problémáikat. Ezzel természetesen még a leghalványabban se szerettem volna arra célozni, hogy a nőknek nincs, csupán úgy értem, hogy a férfiak ha másképp nem is, de annyiban mindenképp terheltek pluszban, hogy nekik rejtegetni „kell” az érzéseiket, mivel a társadalom ezt várja.

 Tényleg női hobbi?

A naplóírás nagyon régi múltra tekint vissza, kezdetben a gazdagok kiváltsága volt, mivel a szegények legtöbbje nem tudott írni-olvasni. Bár könnyen elképzelhető, hogy statisztikailag több nő ír, és a filmek is azt kommunikálják, hogy ez női önszórakoztatás, én a magam részéről nem érzem magam kevésbé férfiasnak amiatt, hogy szeretem ezt csinálni, mi több, ha valaki beleolvasna a leírt dolgaimba, egyáltalán nem találna benne feminin témát, mert egy tipikus férfinapló. A filmek előszeretettel ábrázolják ezt az egészet olyan hülye közhelyekkel, mint a „kedves naplóm” megszólítás, vagy a csillámszőrű pónilovacskákról történő nyálas ömlengés. Nem csoda, ha több nő áll neki az írásnak, mint férfi, pedig a maszkulin témák ugyanolyan kényelmesen elférnek egy füzetben, mint akármi más.  

Tényleg inkább magadban tartod?

Ha valami nagyon kényes téma, akkor azt miután leírtad, ne mentsd el, vagy semmisítsd meg a lapot! Nagyon vigyázz arra, hogy senki kezébe ne kerüljön amit írsz, de ha úgy alakulna, hogy szóba jönne egy olyan, ami tényleg kínosan privát dolog, akkor annak ne legyen nyoma, de ami feszíti az agyadat, így se tartsd magadban, mert nagyon sok gondolat tud pörögni az ember fejében egy nap. Tegnap mikor nekiálltam este, azt hittem, hogy ez most csak pár perces írás lesz, de több, mint húsz percig meg se állt a kezem. Teljesen meg is voltam lepve, mert nem gondoltam, hogy ennyi minden elő fog kerülni.

Ha bővebben olvasnál a témában, ide kattintva megteheted, a dolog működési elvéről, és lelki hátteréről pedig ebben a cikkben írok részletesebben.

Végezetül…

Ha csatlakoznál a Facebook csoportomhoz, akkor azt itt tudod megtenni, szeretettel várlak ott is! Ha tetszik az oldal, és a cikkeim, oszd meg a barátaiddal, ismerőseiddel, és ne felejts el lájkolni! Köszönöm!

Ti le mernétek írni nagyon bizalmas témát? Általában magatokba fojtjátok a gondolataitokat, vagy elmondjátok valakinek?

Te is álmodozol arról, hogy nem fáraszt ki a háztartás vezetése, mégis folyamatosan azt érzed, hogy választanod kell a tiszta otthon-kimerültség vagy a sok szabadidő-rendetlenség kombinációk között? A mai cikkemben mutatok egy módszert, ami segít elérni azt, hogy kizárólag annyi munkamennyiséggel, ami neked egy nap belefér erőlködés nélkül, rendszeresen eljuss a lakás minden pontjához.  Nálunk, mivel senki nem szolgája a másiknak, úgy működik a háztartási elosztás, hogy a párom főz és bevásárol, én takarítok. Mivel kellően lusta vagyok a házimunkához, kerestem egy módszert, ami segít, és találtam is…

A FlyLady program

A svéd Lagom, és a japán KonMari módszer után, most Amerikába utazunk. Innen indult világhódító útjára a FlyLady program, amit egy Marla Cilley nevű hölgy álmodott meg, miután elege lett abból, hogy a karrierépítés mellett a háztartása a feje tetejére állt, és képtelen volt lépést tartani vele. Bár a módszer amerikai, leírása angol, egy másik hölgy, Farkas Lívia „magyarosította” a programot. Azért használtam idézőjelet, mert nem lefordította az eredeti módszert, hanem átdolgozta a magyar háztartások mintájára, ugyanis sokban különböznek az amerikaiaktól. Az ő blogját itt tudjátok elolvasni, én ugyanis nem megyek bele részletekbe, mindössze leírom a saját tapasztalataimat.

A módszer lényege  

Nagyon leegyszerűsítve úgy néz ki a dolog, hogy minden egyes háztartási munka be van sorolva vagy egy napi, vagy egy heti, vagy egy öthetes listába. A napi és a heti feladatok nem szorulnak magyarázatra, azonban az öthetesek igen. Annyi a lényeg, hogy a lakást öt zónára osztjuk, és oda azokat a tennivalókat írjuk be, amiket havonta szükséges elvégezni. A napi és a heti háztartási elintéznivalók mellett a zóna teendőivel is haladni kell, egy ilyen egységgel egy hétig foglalkozunk, és utána jöhet a következő, egy végtelen körforgásban. A takarítás hétfőtől-péntekig folyik, a hétvége a pihenésé.

Húúú, ez nagyon sok munka…

Így elmondva soknak tűnik, de a gyakorlat azért barátságosabb. Ezt a rendszert nem csak lehet, de kötelező a saját otthonodra szabni, ugyanis ha nem így teszel, akkor nem fog működni. A Lívia blogján ismertetett rendszer egy váz, amire rá kell húznod a saját otthonod feladatait. Sok hozzászólást láttam különböző oldalakon, amik arról szóltak, hogy a programba nem írtak be ezt vagy azt, ami az illető háztartásában megvan, és, hogy emiatt hülyeség ez az egész, de itt is látszik, hogy ezeket olyan írta, aki csak beleolvasgatott a témába, ugyanis ha normálisan csinálta volna amit nem csinált, akkor tudná, hogy ez nem így működik. Ezt kötelezően magadra kell igazítanod.

Ezt is el lehet rontani…

Itt jön az a pont, ami nekem sokáig nagy gondot, sok görcsöt, rengeteg kudarcélményt okozott, de rájöttem, hogy micsoda hülyeséget csináltam. Először leírom, hogy mi volt ez, aztán azt, hogy hogyan kellett volna…

Minden egyes hétfőn iszonyat nagy görccsel nekiugrottam a feladatsornak. Sokszor voltam fáradt, de akkor is csináltam megfeszített tempóban, hogy mindennel végezzek. Szinte soha nem értem a végére, ami nagy kudarcélményt jelentett. Következő héten ugyanez ment. Ahelyett, hogy szabadságot adott volna a program, börtönbe zárva éreztem magam. Amikor új hét kezdődött, minden listát kezdtem az elejétől, aminek az lett a vége, hogy az utolsó feladatok nagyon sokszor tartósan kimaradtak. Líviától is kértem segítséget, de nem tudtam, hogy ez nekem miért nem megy, azt hittem, hogy mindenki ugyanezt csinálja, csak nekem valami miatt nem sikerül, ami másoknak igen. Szerintem egy idő után már talán azt gondolhatta, hogy trollkodok vele, úgyhogy nem is mertem írni neki többet, pedig soha nem szórakoztam, nekem ez tényleg probléma volt!

És ahogy kellett volna…

Tudom, hogy sokak számára ez egyértelmű, de nekem nem volt az. Ma már így csinálom, és teljesen lazán tudom elvégezni az összes feladatot úgy, hogy egy percnyi munkával nem lépem túl azt a mennyiséget, amennyihez éppen kedvem, vagy energiám van. A lényeg, hogy ha kimaradt valami, akkor a feladatlistát ne nullázd le amikor vége a hétnek, hanem ott folytasd legközelebb, ahol abbamaradt. Így egyáltalán nem probléma, ha nem érsz a végére, hiszen a folytatásban úgyis sorra fog kerülni minden tennivaló. Ez volt a hiányzó láncszem, ami felszabadított a rabszolgamunka alól, és lehetővé tette azt, hogy úgy végezzek mindennel, hogy ne kelljen szétszakítani magam. A múltkor például úri jó dolgomban az volt az egész napi takarításom, hogy letöröltem fertőtlenítőkendővel a hálószoba villanykapcsolóját, mégis a legapróbb feladatig is el fogok jutni. Mi a nagyszerű, ha nem ez…?!

Amit én másképp csinálok

  A program szerint naptár alapján haladunk a zónákkal, így ha csonka héttel indul vagy végződik egy hónap, akkor arra annyi idő van. Ez természetesen így is jól működik, hiszen teljesen mindegy, hogy végzel-e vele, mert végül úgyis kész lesz minden. Én azonban nem nézem a hónapba foglalt elrendezést, minden zóna egy egész (ahogy az elején írtam, ötnapos) hét, és nem érdekel mit mutat a naptár.

A másik, hogy a program egy iratrendezőbe bújtatott feladatlistát pipálgat táblafilccel, amit ha minden megvan, letöröl. Én nem így dolgozom, az én tennivalóim Word-ben vannak, ami nincs kinyomtatva. Ez sokkal egyszerűbb és kezelhetőbb, mert ha így teszel, bármikor probléma nélkül, két kattintással hozzá tudsz írni, vagy ki tudsz törölni feladatokat. Amiket elvégeztem, azt áthúzom a listán (csak kijelölöm, és rákattintok az áthúzásra), ha pedig minden feladat megvan, akkor ugyanígy eltüntetem az áthúzásokat. Szerintem sokkal kezelhetőbb, és valahányszor eszedbe jut bármi, ahogy neked jobban tetszene, nem kell új lapot írni vagy nyomtatni, egyszerűen csak átírod, és elmented. Két kattintás az egész.

FlyLady és KonMari együtt

Ha a KonMari módszer és a FlyLady program is megtetszett, nem kell választanod, ugyanis nagyszerűen kiegészítik egymást. Mi úgy hozzuk tető alá a kettőt, hogy évente egyszer a KonMari alapelvei szerint csinálunk egy általános lomtalanítást, utána pedig mehet a FlyLady teljes önmagában.

Végezetül…

Ha csatlakoznál a Facebook csoportomhoz, akkor azt itt tudod megtenni, szeretettel várlak ott is! Ha tetszik az oldal, és a cikkeim, oszd meg a barátaiddal, ismerőseiddel, és ne felejts el lájkolni! Köszönöm!

Nektek van háztartásvezetési módszeretek? Ti hogyan szervezitek meg a munkát?

Ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, jól kell magunkat éreznünk az otthonunkban is, viszont ha a szekrényeink elsődleges funkciója az, hogy a „nem tudom hova tenni” dolgainkat kínunkban oda dobáljuk be rendrakásnál, ha állandóan fut a lakás, ha minden tele van olyan tárgyakkal, amiket évek óta nem használunk, akkor ideje kipróbálni valami újat! Ma a rizspálinka, a Fudzsi-hegy, a cseresznyefavirágzás-ünnepek, a színes és sokoldalú gasztronómia hazájába utazunk, hogy megismerhessük a tökéletes rendrakás titkait. Úti célunk a felkelő Nap országa: Japán.

Rendrakás egyszerűen: A KonMari módszer

Marie Kondo egész életében szerette a rendet, nagyon sokat kísérletezett, mire rájött a szó szerint tökéletes módszerre, amit mindössze egyszer kell elsajátítani, és onnantól kezdve csak csinálni kell, napi szinten szinte nulla erőfeszítéssel. A módszerét KonMari módszer néven ismerte meg a világ, ami az alábbi könyvből sajátítható el. A szerzőnek több könyve is van, amiket a neten mindenki dicsér, de én eddig csak ezt olvastam, így ezt ajánlom. A könyvben jelen van a keleties szemléletvilág, de nem olyan mélységekben, hogy az európai olvasót zavarja, így akkor is bátran elolvashatod, ha tőled távol áll az ilyesmi.

Miben más ez a módszer?

A KonMari módszer szembe megy nagyon sok olyan kevésbé hatékony háztartási dologgal, amik ugyan elterjedtek, mégse életképesek hosszú távon. Az egyik ilyen, hogy helységről-helységre járva szortírozd ki a cuccaidat. Ez azért nem hatékony, mert ha valaminek a kidobását csak halogatod, akkor lomtalanításnál csupán át fogod vinni a másik szobába, aminek az lesz a vége, hogy ugyan az adott helységben rend lesz, és ki is dobsz a végére pár holmit, de a kupleráj igazából csak egyik lakrészről a másikra fog vándorolni, soha nem fog megszűnni.

A módszer lényege, hogy a lakásban található minden egyes tárgyat kategóriánként viszünk egy helyre, ahol megtörténik a válogatás olyan szempontok szerint, hogy miután egyesével a kezedbe vetted valamennyit, az pozitív vagy negatív érzéseket keltett-e benned. Ha pozitív érzéseket váltott ki, akkor maradhat, de ha nem, akkor kérdés nélkül mehet a kukába. A módszer a kategóriákat is sorrendbe sorolja, kezdve azzal, amiket a legkönnyebb érzelemmentesen kezelni, így folyamatában hozzászoksz ahhoz, hogy egyes tárgyakra könnyedén kimondd a végső ítéletet.

Mik a gyakorlati tapasztalatok?

Mi tavaly próbáltuk ki először ezt a módszert, és be kell vallanom, hogy a legvadabb álmaimban se gondoltam volna azt, hogy ennyi szemét vesz körül minket. Nem csoda ha nehéz volt rendet tartani, hiszen minden olyan hely, ahol ma már vagy díszek vannak vagy éppen semmi, tele volt zsúfolva. Egy ilyen pontot kiemelnék a példa kedvéért. Az étkező polca a beköltözésünk pillanata óta amolyan általános megőrző volt, ahova válogatás nélkül minden oda lett téve amit máshova nem tudtunk. Ezt a polcot alaposan letakarítani több, mint egyórás munkát jelentett, és gyűlöltem. Ma mindennel együtt három perc teljesen lemosni, és annyi hely szabadult fel, hogy azontúl, hogy már kizárólag díszek vannak rajta, átköltöztettük ide a könyveket is. A könyvek előző helyét pedig kialakítottuk olyan résznek, ahol kint vannak a közös képeink, és az aktuális évszaknak vagy ünnepnek megfelelő dekorációk.

Ha elmondanám, hogy mennyi szemét ment ki, el se hinnéd, pedig nem voltunk trehányak, csak felgyülemlett a sok „majd egyszer elolvasom” újság, a „majd egyszer megnézem” DVD, a „majd egyszer használom” tárgyak. Persze ezek a „majd egyszerek” nem jöttek el soha… DVD-ből konkrétan egy csurig tele ALDI-s papír bevásárlószatyornyi költözött a szemétbe, könyvekből kettő ugyanilyen, ruhákból három kukászsák. Amúgy ne lepődj meg, hidd el, hogy tőled is ki fog menni ennyi! Hihetetlen, hogy mennyi cuccot képes felhalmozni az ember még a legjobb szándéka ellenére is.

Mi mit fogunk legközelebb másképp csinálni?  

Sok mindent. Az egyik legfontosabb dolog az lesz, hogy a kategóriákat minél kisebb alkategóriákra fogjuk bontani. Ezt úgy értem, hogy amikor mondjuk a ruhákhoz érünk, nem fogjuk a fellelhető összes cuccunkat beszórni a nappali közepére, hanem elkezdjük a pólókkal, aztán ha az megvan, akkor a nadrágokkal folytatjuk, és így tovább. Szerintem így sokkal gyorsabban tudsz haladni, másrészt nem is lesz akkora kupleráj, mint tavaly volt nálunk egész KonMari alatt.

Élet a KonMari után 

Évente egyszer ajánlatos a módszer szerint lomtalanítani a lakást, mert ahogy korábban írtam, hiába figyelsz rá akármilyen tudatosan, előbb-utóbb tele lesz minden csupa olyan holmival, ami nem kell. A takarítás sokkal könnyebbé válik, hiszen nem kell ide-oda pakolnod a sok felesleges kacatot, hogy le tudj törölgetni alatta. Minden sokkal átláthatóbb, kezelhetőbb ha rend van. Ez lélek szempontból is nagyon fontos, mert a sok szükségtelen tárgy úgy hat az elmére, akár a zaj. Nem tudsz tőle pihenni, mert folyamatos feszültséget generál az agyadban.

Végezetül…

Ha csatlakoznál a Facebook csoportomhoz, akkor azt itt tudod megtenni, szeretettel várlak ott is! Ha tetszik az oldal, és a cikkeim, oszd meg a barátaiddal, ismerőseiddel!

Ti hallottatok már erről a technikáról? Nektek van valami rendrakási módszeretek? Ha igen, akkor mi az?   

A naplóírásról már beszéltünk a múltkor, de akkor a hogyanon volt a hangsúly, ebben a cikkben a miértekre keressük a választ.

Először nézzük a fizikai példát

Az emberi test egy tökéletesen megalkotott gépezet, amiben születésünktől elkezdve a halálunkig bezárólag rengeteg folyamat zajlik. Az egyik ilyen élethosszig tartó folyamat a tápanyagfelvétel → emésztés → nem hasznos anyagok eltávozásának természetes rendszere és rendje. Mindenki számára teljesen világos, hogy ha azt akarjuk, hogy ez a folyamat kifogástalanul működjön, akkor minden egyes lépés szükséges, hiszen ha bármelyik kimarad, akkor nagy baj van, mert rövid időn belül halálhoz vezet. Kikerülni, megkerülni nem lehet ezt a fizikai törvényszerűséget, egyszerűen így vagyunk kitalálva, és ezt tudomásul kell venni.

Ennek mi köze a naplóíráshoz?

Egyrészt semmi, másrészt minden. Hadd magyarázzam el! Ahogy a fizikai testünkben problémát okoz az, ha a tápanyag átáramlása akár részben, akár egészben akadályoztatva van, úgy ez a lelki dolgokra is igaz. Hogy hogyan értem ezt? Nagyon egyszerű! Minden embert naponta érnek behatások. Ezek lehetnek pozitívak, negatívak, erősek, gyengék, szóval sokfélék. Még akkor is igaz ez, ha valaki ki se teszi a lábát otthonról, hiszen öt érzékszervünk biztosítja azt, hogy napi 24 órában ingereket vegyünk fel. Ha megnézel egy filmet, ami felhoz benned egy rossz emléket, akkor máris elindult benned egy gondolati és érzelmi folyamat, amin akár egész nap kattoghatsz. Ha meghallasz egy zenét ami szép emlékeket idéz fel, ugyanez a helyzet. Se széle, se hossza az ingereknek, így nem csoda, hogy napi 60 ezer gondolatunk van, ami azért tud nyüzsögni az ember fejében rendesen.

Ez olyasmi érzés, mintha minden egyes gondolatod mondaná a magáét a fejedben, az idegrendszered pedig csak feszül és feszül, mint amikor a számítógép lefagy ha sok program fut rajta egyszerre, és már nem bírja el. A legnagyobb baj, hogy ez ahelyett, hogy idővel lazulna, inkább csak erősödik egyre inkább stresszhez vezetve, ami kiváló eséllyel hozza magával az egészségügyi következményeket.

A naplóírás, mint ürítés

Ha csak felveszed a lelki ingereket, de nem adod le, azzal lezársz egy szelepet. A cikk elején pont emiatt fejtettem ki, hogy miért veszélyes ez. Nem kellenek hozzá nagy dolgok, mindössze megfelelő mennyiség, hogy elkezdje feszíteni az agyad. Először csak azt veszed észre, hogy olyan „semmilyen” hangulatod van. Utána már azt érzed, hogy kicsit morcos vagy, aztán már feszült, a végén pedig tiszta ideg leszel, és ha valaki, vagy akár te magad megkérdezed, hogy miért, akkor nem fogod tudni, csak simán azt érzed, hogy mindenből, és mindenkiből eleged van. Ez idővel megidézi a stresszbetegségek valamelyikét, aztán már ott is vagy a lejtőn…

Teremtsd meg az egyensúlyt

Nem a halászat a probléma, hanem az, hogy nem telepítünk új halakat a tengerekbe. Nem a fakitermelés a probléma, hanem az, hogy nem ültetünk új fákat. Ugyanígy nem az a baj, ha téged ér egy inger, hanem az, ha nem engeded átáramolni magadon, mert a lezárt „szeleped” benned tartja, ahol aztán idővel túlnyomássá alakul. Ez a túlnyomás se tart a végtelenségig, mert előbb-utóbb az ember vagy összever valakit, vagy ha nagyon befelé forduló típus, és emiatt erőn felül mégis bent tartja, kap egy szívinfarktust, agyvérzést, vagy bármi ehhez hasonló „kellemes” dolgot… Viszont ha megnyitod a „szelepet”, akkor nem alakul ki túlnyomás. Ha egy olyan áramlási rendszert veszünk alapul, amin napi ezer köbméter víz, gáz, vagy bármi megy át folyamatosan, nincs semmi probléma. Akkor sincs, ha százezer. Ha elzárják a csapot, de a fent említett mennyiség mégis ugyanúgy jön, na akkor van a nagy baj…! 

Nyisd ki a csapot, és hagyd is nyitva

A naplóírás csak egy kreatív tevékenység a sok közül, amivel ki tudod üríteni a gondolatokat a fejedből, de nagyon jó módszer! Már írtam róla korábban, azt a cikket itt tudod elolvasni, ha jobban elmélyednél a témában.

A lényeg, hogy ne tartsd magadban a gondolataidat, érzéseidet, add ki magadból! Ne maradjon benned semmi amit kibeszélnél! Nyisd ki a csapot, és hagyd is nyitva! Ha nagyon ramatyul érzed magad, akkor eleinte naponta lesz szükség írásra, viszont viszonylag gyorsan kiürülsz majd, de ne ess abba a hibába, hogy befejezed az írást! Ha nem is igényled már mindennap, akkor is figyeld magad lelkileg, és ha bármi van akkor mindenképp írd ki magadból, akár minden másnap, vagy heti egykét alkalommal. Ahogy érzed, nincs rá szabály, a lényeg, hogy a benned lévő folyamatos ingerek által okozott nyomás ne érje el azt a határértéket, aminél már rosszul érzed magad a bőrödben!

Írás és problémamegoldás

Sokszor előfordult problémákkal kapcsolatos írásnál, hogy egy idő után azt vettem észre, hogy már a megoldást írom. Ennek az az oka, hogy miközben csak írsz, és írsz mindenről ami eszedbe jut, minden érzésről, minden megközelítésről, egyszer csak az agyad elkezdi a maga kreatív módján hozzátenni a „sajátját”. Erről a kreatív csatornáról, és a megnyitásáról már volt szó korábban, ide kattintva a részleteket is megtalálod.

Végezetül…

Ha csatlakoznál a Facebook csoportomhoz, akkor azt itt tudod megtenni, szeretettel várlak ott is! Ha tetszik az oldal, és a cikkeim, oszd meg a barátaiddal, ismerőseiddel!

Ti hogy kezelitek a napi érzelmi dolgaitokat, vagy akár a stresszt? Van valami kreatív hobbitok, amit nagyon szerettek csinálni? Ha igen, akkor mi az?

Mi a szeretet? Ölelés? Simogatás? Megbecsülés? Áldozatvállalás? Erre a kérdésre nincs kézzelfogható normális definíció, hiszen ez a fogalom mindannyiunk számára mást jelent. Hogyan lehetünk tudatosak a szeretet kimutatásában? Ma erre keressük a választ.

Kommunikáció a szeretet 5 nyelvén

Gary Chapman, amerikai párkapcsolati szakértő szerint mindannyian az öt alapvető szeretetnyelv egyikén kommunikáljuk le egyrészt a saját szeretetünket, másrészt ugyanezen a csatornán keresztül vagyunk képesek befogadni másokét is. Ha valaki nem abban a formában mutatja ki az érzelmeit felénk, ami a szeretetnyelvünk, nem fogunk érezni belőle semmit!

Mi az 5 szeretetnyelv?

• Fizikai érintés
• Szívességek
• Minőségi idő
• Ajándékozás
• Elismerő szavak

Fizikai érintés: Ez nem szorul bővebb magyarázatra, ide tartozik az ölelés, simogatás, és minden fizikai érintés.

Szívességek: Ha ebbe a kategóriába tartozol, akkor nagyon boldoggá lehet tenni azzal, ha elmosogatnak helyetted, vagy mondjuk összeporszívóznak, esetleg főznek neked egy finom kávét, vagy teát. Szerintem ez se szorul bővebb magyarázatra.

Minőségi idő: A közös minőségi idő azt jelenti, hogy abban a napi időintervallumban amit ebben az állapotban kívántok tölteni, nincs más rajtatok kívül. Nincs Facebook, nincs telefonnyomkodás, nincs semmi külső dolog, hanem tényleg ketten vagytok, egymással.

Ajándékozás: Ajándékok alatt nem drága és flancos dolgokat kell érteni, hanem azt, hogy ha például elmész valahova egyedül, akkor úgy jössz haza, hogy a párodnak hozol mondjuk egy szelet csokit. Ebből érzi, hogy gondoltál rá akkor is amikor nem voltál vele. A csoki csak egy alappélda, nyilván mindenki számára egyénileg eltérő, hogy minek örül.

Elismerő szavak: Szerintem ezt se szükséges mélyebben magyarázni, ha a párodnak vagy neked ez a szeretetnyelvetek, akkor a dicséretektől vagytok a legboldogabbak.

A szeretetnyelvek nem csak egyfélék lehetnek, a legtöbb embernek több is van, ráadásul idővel változnak is. Gary Chapman erről szóló könyveiben vannak tesztek, amikkel akár a saját, akár a párod szeretetnyelvét meg tudod határozni.

Pedig igazán tudhatta volna…  

Ez egy tipikus alapja a konfliktusoknak, pedig nem kéne, hogy az legyen! Ezt úgy értem, hogy senki nem gondolatolvasó, senkitől nem lehet elvárni, hogy kitalálja, hogy mit akarsz, és amit a leginkább nem tehetsz meg, az a számonkérés amiatt, hogy nem találta ki a titkos gondolataidat! Aminek szerinted örül a másik, az nem biztos, hogy tényleg fedi egymást azzal, aminek valóban örül, és ha nem szeretnél bakot lőni, akkor jobb megbeszélni mindent. Ugyanez a helyzet azokkal a dolgokkal is, amik zavarják egyik vagy másik felet. Mi amikor összeköltöztünk, nagyon sokat veszekedtünk amiatt, hogy a fogkrémestubust középen nyomtam össze. A párom mindig a végén, de ez nekem fel se tűnt, és egyáltalán nem is érdekelt. Mára teljesen megszoktam, hogy a végén nyomjam meg, de ha ezt nem vitázzuk ki a legelején, lehet, hogy már együtt se vagyunk, mert megutált volna amiatt, hogy minden egyes fogmosáskor tiszta ideg lesz olyan dolog miatt, amit én észre se vettem. 

A rendszeres kommunikáció rendkívül fontos egy párkapcsolatban, hiszen erre épül minden, senki nem gondolatolvasó...!

Minden változik

A szeretetigényeink idővel velünk változnak, éppen ezért évente legalább egyszer ülj le a pároddal beszélni arról, hogy neki mi a fontos, hogyan szeresd! Az a legkönnyebb, ha ezt kötöd valamihez, így biztos nem felejtődik el. Én ezt a karácsony utáni napok valamelyikén szoktam megtenni, aminek nincs semmi különös oka, egyszerűen az, hogy akkortájt olvastam el egy szintén brilliáns párkapcsolati könyvet Dr. Mészáros Ádám: Párkapcsolati konfliktuskezelési kézikönyv címmel.

 A cím kicsit megtévesztő lehet, hiszen nem csak a konfliktuskezelésről szól, hanem a boldog, szeretetteljes kapcsolat kiépítéséről, fenntartásáról, az elrontott dolgok helyrehozásáról is. Ez a könyv egy alapmű, minden pár polcán ott lenne a helye, mert olyan mély, pszichológiai problémaforrásokat is feltár, amiket már tanulni kell ahhoz, hogy az ember ismerje.

Szeretetnyelv, mint kétélű fegyver

Nagyon fontos megjegyezni, hogy egy embert a szeretetnyelvén lehet a legjobban megbántani, ezért ha a gyerekednek például a fizikai érintés a szeretetnyelve, akkor ne a testi fenyítést alkalmazd nevelési célzattal, ha pedig elismerő szavakra vágyik, ne szóld le amit csinál! Ez minden szeretetnyelvre igaz, mind gyereknél, mind felnőttnél! Fontos megjegyezni, hogy soha ne büntess senkit szeretetmegvonással!

Könyvek a cikk képein

A cikkbe összesen három könyvem képét illesztettem be. A szeretetnyelvesből a párkapcsolatit nem találtam, így csak a szülő-gyermekes változatot tudtam betenni, a korábban említett Dr. Mészáros Ádám könyv pedig a másik, ami itt van. A harmadik egy szeretetnyelv témájú felnőtt színező, amit szintén ajánlok mindazoknak, akik színezéssel kívánnak stresszt oldani.

Végezetül…

Ha csatlakoznál a Facebook csoportomhoz, akkor azt itt tudod megtenni, szeretettel várlak ott is! Ha tetszik az oldal, és a cikkeim, oszd meg a barátaiddal, ismerőseiddel!

Nektek mi a szeretetnyelvetek? Ti szoktatok olvasni párkapcsolati témákban? Szerintetek fel lehet emelni egy jó kapcsolatot is magasabb szintre?

Harmónia, kiegyensúlyozottság, belső béke. Ha arra kérnélek, hogy csukott szemmel idézd fel a gondolatokat amiket ezek a szavak juttatnak eszedbe, akkor szinte 100%-ig biztos vagyok abban, hogy a felhők felett szállva meg se állnál egészen Tibet autentikus füstölőillattal, és a hangtálak csengő-bongó csilingelésével teli szentélyeiben meditáló szerzetesek képéig. Pedig a világ más tájain is ismerik a boldogság és a lelki egyensúly titkát. Ma Ázsia helyett a hűvös, zord, északi Skandináviába teszünk egy kis kirándulást, azon belül is Svédországba, ami a Lagom szülőföldje.

Mi az a Lagom? Sose hallottam még róla.

A Lagom a mértékletességről szól. Minden egyensúlyi állapot felborulása visszavezethető az aranyközépútról való letérésre, bármilyen szélsőség felé történő elmozdulásra. Jó példa erre a túlzott evés, a túlzott alkoholfogyasztás, a túl sok munka, a túl kevés pihenés, a túl kevés kikapcsolódás, a felsorolás a végtelenségig folytatható. A Lagom mennyiség mindenből a nem túl kevés, nem túl sok, pont elég.

Rendben, de ezt hogyan lehet életviteli szinten alkalmazni?

Ha azt mondanám, hogy egyszerűen, akkor nem lennék teljesen őszinte, viszont gyakorlással be lehet vezetni. Ha rám hallgatsz, akkor ne akard egyszerre ráhúzni az egész életedre, mert nem fog sikerülni, helyette válassz ki egy területet, ami a leginkább igényli azt, hogy helyreálljon benne az egyensúly, és kezd azzal, aztán ha már beillesztetted az új szokásrendszert olyan szinten, hogy teljesen rendben vagy vele, jöhet egy új életterület.

Ez tetszik! Mondj még példákat!

Ha úgy érzed, hogy túl sokat tévézel, akkor érdemes lecsökkenteni belőle, és a felszabaduló időt építő jellegű dolgokra fordítani. Ha túl sokat dolgozol, azt például úgy tudod egyensúlyi helyzetbe hozni, hogy tudatosan szakítasz magadra időt, amit azzal töltesz el, ami számodra kikapcsolódást jelent. Ha csak a munka sok, ugyanakkor ezzel párhuzamban az önmagadra szakított pozitív énidő kevés ahhoz, hogy ezt ellensúlyozd, máris kibillentél. Viszont ha sokat dolgozol, de mellette rendszeresen kikapcsolódsz, akkor tudod magadnak azt mondani, hogy kit érdekel a sok munka, úgyis nemsokára jön a kellemes lazítás.

Lazítás mesterfokon

Hogy kinek mi a lazítás, azt nem tudom megmondani, mert ez nekem is, neked is, és mindenki másnak is teljesen mást jelent. Van aki olvasni szeret, van aki főzni. Én például nagyon szeretek írni, zenét hallgatni, rajzolni. Egy időben verseket is írtam. Lehet egyszer még lesz folytatása a dolognak, de most az írás jobban leköt. Meditálni is szeretek. Ha olvasnál bővebben az írásról, azt ide kattintva megteheted. A naplóírás számomra egyfajta aktív meditáció, ahol kikerülnek belőlem a dolgok. A feszültségek oldódnak, a pozitív dolgok pedig felerősödnek, én így tapasztaltam. Ha eddig nem próbáltad, akkor tegyél vele egy kísérletet. Meditálni is jó dolog, erről is írtam már. Az erről szóló cikket itt tudod elolvasni. A mindennapi séta is nagyon jól ki tudja kapcsolni az embert, nem kell nagy dolgokra gondolni, csak egy kellemes kis félórás sétára akár a lakóhelyed környékén, de a kirándulásokat is érdemes bevezetni, hogy közelebb kerülj a természethez.

Vidd be a természetet az otthonodba

A természet megnyugtat. Tegyél a nappalidba vágott virágot vagy akár pár leveles ágat. Esténként vidd be a tüzet egy hangulatos gyertya formájában, nagyon pozitív energiákat tud felszabadítani a tűz, nem kell hozzá feltétlenül kandalló, megteszi egy gyertya is.

Olvass róla többet

Ha mélyebben érdekel a téma, a következő könyvből bővebb ismeretekre tudsz szert tenni:

Végezetül…

Ti hallottatok már a Lagomról? Jártatok már Svédországban? Nektek milyen harmóniatippjeitek vannak?

Ma önmagunk tiszteletével, az önbecsüléssel, és ezeknek a hogyanjával fogunk foglalkozni. Ha érdekel a téma, gyere és tarts velem!

Mindenki egyszeri és megismételhetetlen. Erre mondhatjuk, hogy közhely, mégis így van, csak a legtöbben elsiklunk efelett, miközben a mai rohanó társadalom bedarálja az embereket, az egyéniségeket, olyan közszereplőket rakva a kirakatba klisé gyanánt „stílust” szimbolizálni, akik csak arra jók, hogy a „fogyasztók” elfelejtsenek tőlük önmaguk lenni.

Akkor most mindjárt magammal kezdenék…

Aki ismer, az pontosan tudja, hogy van egy sor különcségem. Ezek közül egykettő nem éppen egyszerű! A pí-t például probléma nélkül megtanultam először 100, aztán már 200 tizedesjegyig merő puszta unalomból, kikapcsolódásképpen. Rengeteg furcsa szokásom van, maradjunk annyiban, hogy nagyon nehéz lehet velem élni, de most nem én vagyok a téma, hanem az amiért mindezt leírtam.

Mi lenne az?

Az ok nagyon egyszerű! Ahogy említettem, mindannyian egyéniségek vagyunk, és ezeket a dolgokat csak azért mondom el, hogy szemléltessem azt, hogy van mód az önelfogadásra, és nem kell senkit majmolni azért, hogy egyéniségek legyünk, hiszen a teremtés pillanatától kezdve, az univerzum haláláig bezárólag nem volt, nincs, és nem is lesz még egy ugyanolyan ember, mint mi!

Mi köze az egyéniségnek az önbecsüléshez?

Sok! Az egyik legfontosabb, hogy soha ne dobd be a törölközőt senki olyannak, aki előtted nem dobja be! Ezt úgy értem, hogy a társas kapcsolatok rendkívül fontos eleme az alkalmazkodási képesség, de soha ne süllyedj arra a szintre, hogy olyan emberek igényeihez igazodsz, akik a tiédet semmibe veszik! A legtöbb embernek problémája van ezzel, ezért is írok róla. Tudom, hogy nem szép téma, tudom, hogy akár tabunak is nevezhetjük az önbecsülést, de ez egy őszinte blog, ami ha kell, akkor tabukhoz nyúl! Mindig tiszteld magad annyira, hogy nem mész bele méltatlan, hülye helyzetekbe az önelfogadtatásért! Senkihez nem kell alkalmazkodnod, aki hozzád nem tud, senki hülyeségeihez nem kell jó pofát vágnod, aki a tiédhez nem tud, senkitől nem kell benyelned semmit, ami túl van azon a ponton amit ő is benyel tőled! Ha nem tetszik nekik a rendszer, legfeljebb magadra maradsz olyan barátokkal, akik feltétel nélkül, és úgy szeretnek ahogy vagy! Ne dobd el az egyéniségedet, az egyediségedet, a személyiségedet olyan személyek miatt, akik csak azt várják, hogy te alkalmazkodj az ő elképzeléseikhez, mialatt a tiéd már nem lényeg! Tudj alkalmazkodni, de csak akkor ha ez oda-vissza működik! Így kapcsolódik össze az egyéniség az önbecsüléssel. Sose felejts el önmagad lenni olyanok miatt, akiknek csak elvárásaik vannak, de tetteik nincsenek feléd!

Ez nekem kicsit meredek, bár nagyon jól hangzik…

Csak gyakorlás kérdése, hidd el! Én tudod hány hülye helyzetbe belementem előző munkahelyen, rokonlátogatáskor, itt-ott-amott csak azért, mert az akkori gondolkodásmódommal azt hittem, hogy „kell”…?! Nem kell! Miért kéne?! Nem vagy senki alárendeltje, ne is viselkedj úgy! Tiszteld önmagadat, hiszen ha te nem teszed meg ezt, másoktól hogy várhatnád? Ki kell jelölnöd a környezetnek a határokat, mert anélkül nem fogja tudni senki, hogy meddig mehet el! Csak gyakorolj, és menni fog!

Végezetül…

A mai cikk szerinted tabuhoz nyúlt? Olvasnál több, hasonlóan kényes témát is? Miről olvasnál szívesen?

Az optimisták megoldandó feladatnak nevezik, a pesszimisták problémának, de még akkor is, ha elvonatkoztatunk a pozitív-negatív címkétől, egy olyan jelenséget kapunk, ami mindannyiunk életében ott van függetlenül attól, hogy az emberek szeretik megtartani maguknak. A mai cikkem a problémákkal, és a megoldásukkal foglalkozik, de még ezen a ponton is túllépünk egyet, ami nagyon izgalmas lesz! Ha érdekel, tarts velem ma is!

Nem akarok problémákat, elegem van az egészből…

Ezzel mindannyian így vagyunk, de sajnos megoldandó feladatok mindig lesznek. Ezek lehetnek lelki vagy fizikai természetűek. Ösztönös reakció, hogy ezektől az ember menekülni próbál, de ez nem nyerő stratégia, viszont a szembeszállás se egyszerű, ha valaki nem tudja, hogy hogyan csinálja.

 Rendben, én szeretnék egy nyerő stratégiát!

Brian Tracy azt mondja, hogy a sikeres ember írásban gondolkodik. Ez pontosan így van, az életben már nagyon sokszor megtapasztaltam, hogy mennyivel hatékonyabb írásban gondolkodni. Főleg ünnepek előtti szervezéskor, de most nem ez a téma, az egy külön cikk lesz majd. A lényeg, hogy ha bármi problémád van, írd fel egy lap tetejére kérdésként, húzd alá, kezd el leírni a beugró válaszokat, és amíg nincs húsz, addig meg se állj! Itt nyomatékosan hangsúlyozom, hogy nem jó megoldásokat keresünk! Írj le bármilyen baromságot, ugyanis ennek a technikának nem az a lényege, hogy jó dolgokat írj, hanem az, hogy ahogy írod a hülyeségeket, megnyílik az agyadban egy kreatív csatorna, és a sok hülyeség között ott lesznek a szuper megoldások. Itt a csatorna megnyitása a lényeg, ez a módszer erről szól. Ha így teszel, az agyad felszabadul a kontroll alól, hogy csak „okos” dolgokat szabad mondani, és elkezdi gyártani válogatás nélkül az ötleteket, aminek egy része felbecsülhetetlen értékű megoldása lesz a problémádnak. Írd fel bátran, hogy földönkívüli segítséget kérsz, vagy elköltözöl a Holdra! Ha nem láncolod le az agyadat ítélkezéssel, sokkal hatékonyabban fog értelmes megoldásokat találni. Ha mindent leírtál, már kihúzhatod a hülyeségeket, addig viszont ne bírálj!

Ez érdekesen hangzik, de ha ezzel megvagyok, mi legyen a következő lépés?

Először is húzd ki a hülyeségeket, a megmaradó ötleteket pedig rangsorold! Hasonlítgasd össze őket egymással, és állíts fel egy sorrendet! Gyakori, hogy több ötlet kombinációjából lesz a végleges megoldás, szóval ha több jó dolog van amit használnál, ne szűkítsd tovább a listádat! Ha ez a helyzet fordul elő, akkor nekem az is szokott segíteni, ha a végleges megoldást írásban foglalom egybe, hogy konkrét legyen, mert csak gondolatban ez az összevonás nem annyira hatékony, írásban egyszerűbb és pontosabb.

Vigyük tovább ezt az egészet egy lépéssel, és emeljük művészi szintre!

Nyerni kizárólag támadva lehet, ha csak védekezel, azzal ugyan hárítasz, de nem nyersz! Menjünk mi is a problémák elé! Hogyan? Egyszerűen! Minden héten tegyél szabaddá egy pár órát, amikor nem zavar senki és semmi. Ilyenkor vegyél elő minden problémát, zavaró körülményt, lelki dolgot, és egyenként foglalkozz velük! A legtöbben úgy próbálják megoldani a negatív dolgokat, hogy amit fizikailag is szükséges megváltoztatni azt megváltoztatgatják így-úgy, a többi meg úgy se számít, maximum felzabálja őket belülről. Menj elé a problémáidnak hetente egyszer, vedd elő őket, foglalkozz velük, ne várd meg amíg úgy alakul a helyzet, hogy talán majd eszedbe jut valami megoldás. Nem lesz erre tökéletes pillanat, ha csak te magad nem teremted meg! Teremtsd hát meg minden héten!

Végezetül…

Hasznosnak találtátok a cikket? Ti eddig milyen problémamegoldási stratégiát használtatok/használtok?

Lazítanál egy fárasztó nap után? Úgy érzed, hogy összenyomnak a napi feladatok, és egy kicsit kieresztenéd a gőzt? Van egy jó hírem! Ezt egyszerűen megteheted, amihez a meditáció kiváló eszköz. Viszont itt felmerül egy probléma, ami nekem is nagyon sokáig gondot okozott abban, hogy ezt a kellemes, napi lelki lazítást képes legyek kivitelezni. Ez pedig nem más, mint az ember fejében lévő beidegződés, hogy ehhez a cselekvéshez speciális tudatállapot kell, és amúgy is mire valaki eljut odáig, hogy minimális értelme legyen a dolognak, az több év. Ezek persze téves elképzelések, de ha valaki még képes is arra, hogy ezen felülemelkedjen, akkor se nagyon tud olyan módszert kialakítani, ami számára megfelelő, hiszen a neten egyfelől túlnyomórészt csak végrehajthatatlan közhelyeket találni a témában, másrészt az se biztos, hogy amit nagy nehezen megtalál valaki, azzal tud azonosulni.

Előttem egy plusz nehezítő tényező is jelen volt amikor elindultam ezen az úton, nevezetesen, hogy a serdülőkor nálam annak idején előhozta az epilepsziát. Nem volt semmi komoly, mindössze egyszer volt eszméletvesztésem, és szerencsére ez a probléma a fejlődési szakasz lezárultával ugyanúgy ahogy megjelent, el is tűnt, de mégis vannak meditációtípusok, amik zavarják az agyamat, nem esnek jól.

Oké, de akkor mégis hogyan csináljam?

Az egyik legalapvetőbb ajánlás, amit a témában találunk az az, hogy ne gondolkodjunk közben. Ez egy fontos, de ugyanakkor félreértelmezett dolog is. Az agyunk folyamatosan gondolkodik, mindenhez hozzáfűz, mindent kommentál, nyomja a véleményét válogatás nélkül, viszont visszakanyarodva a nem gondolkodás félreértelmezéséhez, ez az esetünkben úgy néz ki, hogy bár a gondolatok szinte megállás nélkül jönnek, ne figyeljünk rájuk! Ezt ahhoz tudom hasonlítani, mint amikor kinézünk az ablakon, és felpillantunk a felhőkre. Teljesen mindegy, hogy csak egy halvány fátyol-, esetleg egy hömpölygő viharfelhőt figyelünk, mindkét esetben csak külső szemlélők vagyunk. Nem érünk hozzá, nem ugrunk bele, semmi olyat nem teszünk, amivel beleavatkoznánk az égi időjárási jelenség folyamataiba, egyszerűen nézzük. A megjelenő gondolatokkal ugyanezt kell tenni.

Egy másik jó összehasonlító példa, ha azt mondom, hogy úgy is felfoghatjuk mindezt, hogy hagyjuk figyelmen kívül amit az agyunk mond! Mint amikor nem vagyunk kíváncsiak egy adott személy hülye szövegére, ezért nem válaszolunk rá, figyelmen kívül hagyjuk mindazt amit mond vagy tesz, mígnem észreveszi magát, és csendben marad. Az agyunk ugyanezt fogja tenni!

Mennyi időt szánjak rá?

Nem szükséges napi több óra meditációban gondolkodni, hiszen egyfelől teljesen felesleges, másrészt kivitelezhetetlen. Azt se feltétlenül ajánlom, hogy időzítővel meditáljunk. Egyszerűen csak csináljuk amíg jól esik, amíg jól tudjuk érezni magunkat az ellazult tudatállapotunkban.  Ez átlagban öt és tizenöt perc között ingadozik, de meditáltam már majdnem félórát is. Erre nincs szabály!

Végezetül...

Ti próbáltatok már meditálni, esetleg más lazító módszert alkalmazni? Nektek mi vált be? Milyen tapasztalataitok vannak?